Miért fontos, hogy megacélozd az önbizalmad?

Írta: Baráth András  |  2020. augusztus 17.  |  c 3 hozzászólás

Szinte már közhelynek számít, de minden ember óriási potenciálokkal születik. A kérdés mindig az, hogyan tudjuk ezeket a bennünk rejlő lehetőségeket kiaknázni? Karrier tanácsadóként látom, hogy az egyik legfőbb korlátozó erő az életünkben – szakmai és minden téren – az önbizalomhiány. Miért érdemes dolgoznod vele? Mit is jelent az önbizalom? Mit ad egy stabil alapokon álló önértékelés az embernek? Ebben a cikkben egy igazi nagyágyú, Limpár Imre, tanácsadó, szakpszichológustól, a Gerilla Mentor Klub egyik mentorától hoztam el néhány gondolatot Neked.

Mindig van másik út!

Az ügyfeleim közül is elég sokkal előfordul az, hogy vagy a sikertelen álláskeresés vagy – ha van munkájuk – akkor egy zsarnok főnök miatt igen komolyan megkérdőjeleződik az egész életükbe vetett hitük. Egy-egy ilyen körülmény egyébként még a korábban magabiztos emberek önbecsülését is nagyon gyorsan tönkre tudja tenni. Érdemes tehát 3 kérdést ilyenkor feltenni:

Értékeled-e azt, amit eddig elértél, amit már letettél az asztalra? (önértékelés)

Becsülöd-e, nem a tetteid miatt, hanem alanyi jogon azt az embert, aki vagy? (önbecsülés)

Bízol-e abban, hogy a mostaninál többet, jobbat is kihozhatsz magadból? (önbizalom)

Ezekre a kérdésekre a válaszok mindig nálad vannak, és minden egyes döntési helyzetben előjönnek. Ha tetszik, ha nem, gyakorlatilag az ezekre adott válaszaid irányítják az egész karrieredet és az életedet. 

Ha tudsz bízni magadban, akkor fogsz merni új dolgokba belevágni, ezért ki is tudod hozni magadból a maximumot. Ha viszont nem hiszel magadban, akkor az egész életed nem szól másról csak a hamis biztonságérzetet keltő rutinokról, a rutinfeladatokról, a megszokásról, amiben egy ponton túl nemcsak semmi izgalom, de semmi fejlődés nincs.

Az önbizalom kapcsán az első és legfontosabb tehát, hogy tudd: Mindig van másik út! Akármilyen negatívan vagy lehúzóan gondolsz is magadra, az eredményeidre vagy a lehetőségeidre, bármikor dönthetsz úgy, hogy változtatsz ezen a gondolkodáson. A sikereid alakulásában ez lesz az egyik kulcs! 

Van itt azonban még valami a sikerekkel és az önbizalommal kapcsolatban…

Nem érhetsz el bármit!

Nagyon sok önsegítő kurzust, könyvet el lehet pusztán azzal az üzenettel adni, hogy lehet belőled akárki, elérhetsz az életedben bármit, amit csak akarsz. De ez nem igaz, ne dőlj be ennek!

Az önbizalom nem erről szól!

Akarhatsz te Mozart 2 lenni, ha a DNS-ed két botfület kódol, ez nem fog összejönni. Vannak olyan megváltoztathatatlan adottságok, körülmények, amiket nem fogsz tudni soha meghaladni, ezt el kell fogadni. 

Viszont – és ez nagyon lényeges – mindenkinek van egy saját lét-lehetőség halmaza, amiből így is bőven válogathat.

Mindenki előtt ott a pálya, hogy boldog, elégedett életet éljen és sikerei legyenek. A probléma az önbizalomhiánnyal éppen az, hogy ezt a lehetőség halmazt jóval szűkebbnek véljük, mint amekkora valójában!

Egy tisztességes önbizalom program tehát soha nem arról szól, hogy merj nagyot álmodni, mert bármit megszerezhetsz. Szó nincs erről! Arra kell választ találnod, hogy hogyan tudod a valós élet lehetőségeidet felismerni és azokat kimaxolni! A Gerilla Mentor Klubban Limpár Imre többek között erről fog egy nagyon komoly tréninget adni Neked…

Egy-egy életterület nem az egész életed

Aki gyakran találja magát önbizalomhiányos állapotban, arra általában jellemző az, hogy előszeretettel leegyszerűsíti az egész életet egy-egy részterületre. 

Például, amikor azt mondogatod magadnak, hogy 

“Nekem soha nem volt rendes munkám, az én életem egy kudarc.vagy

“Nekem soha nem volt egy normális párkapcsolatom, az életem olyan, mint egy elrontott színdarab.”

Valójában mi is történik itt?

Az életed egy-egy területén ért kudarcokat, negatív élményeket kiterjeszted az egész énképedre. 

Mielőtt azonban magadra sütöd a ‘nekem semmi nem sikerül’ bélyeget, érdemes azzal kezdened, hogy leszálazod az életedet 8-10 konkrét alterületre (párkapcsolat, munka, anyagi biztonság, egészség, stb. területekre), mert bizony könnyen kiderülhet, hogy a 8-10 területből 4-5 teljesen rendben van.

Ez már önmagában egy komoly megtartó erő, másrészt…

Akkor fogsz tudni elkezdeni valós önbizalmat építni – nem pedig gödörtől gödörig gondolkodni -, ha konkrétan meg tudod fogalmazni, az életed melyik területére kell fókuszálnod, hova kell energiát fektetned.

Önbizalom = egészséges önvédelem

Mindenki életében vannak energiavámpír, időrabló, örömtolvaj emberek. Ők azok, akik elveszik az önbizalom többleteidet. Teljesen kiiktatni őket nem tudod, és nem is kell, de bizony meg kell tanulnod védekezni ellenük. Mit jelent ez?

Hagyj magadnak időt megerősíteni magadban egy-egy gondolatot, eredményt, ötletet, tervet! Például ha tudod, hogy az egyik családtagodnak minden jó híredre van egy azonnal kész válasza, amivel lecsapja a lelkesedésedet, akkor lehetőleg ne őt avasd be első körben, ha munkahelyet akarsz váltani! 

Az önbizalom mindig egyfajta önvédelem is – erről sokan elfelejtkeznek.

Mielőtt bármibe is belefogsz, először el kell tudnod hinni, hogy képes vagy rá! Biztosnak kell lenned benne, hogy meg tudod csinálni! És mindezt meg is kell tudni védened. 

Egy szó, mint száz

Nem tudom kedves olvasó, Te a pályafutásodban jelenleg hol állsz, mennyire hiszel magadban, és mennyire látod optimistán az élet lehetőségeidet? Annyit azonban tudok, hogy bármit is szeretnél elérni, vagy megváltoztatni az életedben, meg kell tanulnod helyzetbe hozni magad, és meg kell tanulnod védelmezni a meglévő önbizalmadat! A rossz hír az, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. A jó hír viszont az, hogy soha nem késő elkezdeni. Ismerd meg az önbizalomfejlesztő technikákat, tedd fel magadnak a jó kérdéseket, és kezdj el dolgozni magadon, magadért! Hidd el, megéri! 

Ha érdekel a Gerilla Mentor Klub, ha szeretnél Te is profi trénerektől tanulni, és úgy érzed, eljött az idő, hogy szintet lépj a karrieredben és az életedben, akkor gyere és csatlakozz a zárt Facebook csoportunkhoz, valamint az őszi mentor interjúinkhoz itt! ››

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Sárközi Béla
2020. augusztus 20. csütörtök 11:29

Nagyon hasznos ismeretek, ha a Mentor Klub ilyen színvonalon fut végig (és az az érzésem, hogy igen), akkor a lehető legjobb döntés a részvétel.

Köszönöm az információkat, sokat tanultam belőlük.

Válasz

Demeter jànos
2020. augusztus 19. szerda 18:00

Egyetértek

Válasz

szup ferenc
2020. augusztus 19. szerda 15:51

egyet ertek

Válasz

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book