Gender kérdés a munkahelyen

Írta: Baráth András  |  2023. július 06.  |  c 6 hozzászólás

Most már a többedik üzenetet kapom hasonló kérdéssel: “Figyelj András, multicégnél dolgozom, de annyira nyomják ezt a gender témát, hogy nekem ez már finoman szólva se szimpi… Neked mi erről a véleményed?”  

Bátran vállalom

Azért is merek nyilvánosan válaszolni a kérdésre, mert ha valaki, akkor én aztán teljesen rendben vagyok a témával. Társadalmi szempontból ebben a kérdésben is abszolút liberálisnak és elfogadónak gondolom magam. Miért is ne lennék az?!

A korábbi munkahelyemen nekem is volt nem is egy meleg főnököm, munkatársaim, akikkel együtt dolgoztunk nagy projekteken, bejártuk együtt Európát, Ázsiát. Szuper koponyák voltak, és ahogy engem, úgy senki mást a csapatból az ég világon semmilyen téren nem befolyásolt vagy zavart, hogy ők melegek.

Volt már nemváltó ügyfelem, meleg a fodrászom, akihez évek óta járok, de itt van például a dohányzásleszoktató üzletágunk is, ahol az egyik legjobb barátságot történetesen egy izraeli meleg párral kötöttük, akik nemrég fogadtak örökbe egy kislányt. 

Nekem ez magánemberként mind tökre oké! 

Ami azonban szerintem sem oké, amikor egy cég – marketing, vagy népszerűségi index növelés céljából RÁERŐLTETI a gender témát az emberekre! 

Mondok egy példát!

Nemrég meghívást kaptam egy ismerőstől egy céges partira. Külsősök is mehettek, de fontos kihangsúlyozni, hogy alapvetően ez egy céges rendezvény volt. 

Iszogatás, beszélgetés, jó rég találkoztunk, miért is ne?! – gondoltam magamban. Aztán a legnagyobb döbbenetemre konkrétan egy drag queen show kellős közepén találtam magam, amiről őszintén szólva eddig azt se tudtam, hogy micsoda :).

Mint kiderült csak én vagyok ilyen tudatlan, mert ennél a cégnél két-három havonta szerveznek egy-egy hasonló vállalati bulit…

Az egy dolog, hogy beszélgetni egyáltalán nem lehetett, üvöltött a transzvesztita show, és a mellettünk lévő asztalnál egy azonos nemű pár ki se szállt egymás szájából, de még egyszer mondom, ez egy CÉGES, HIVATALOS RENDEZVÉNY volt. Hogyan??!!!

Na ez már az a kategória, ami szerintem nem oké, és ennek semmi köze a toleranciához!

Mondom ezt úgy, hogy én is a munkahelyen ismerkedtem meg a feleségemmel, és mai napig együtt dolgozunk, de eszünkbe se jut, hogy egy céges partyn fogdossuk egymás kezét, vagy smároljunk a kollégák előtt. Nem azért, mert szégyenlősek vagy prűdek vagyunk, hanem mert az egyik magánélet, a másik meg a munkahely. A csók és társai egyszerűen nem tartozik a munkahelyre. 

Szerintem a céges transzvesztita parti nem jó irány, a kötelező meleg kvóta nem tesz liberálisabbá egy munkahelyet, a gender téma túltolása nem fog szimpatikusabbá tenni egy közösséget sem, pláne nem úgy, hogy a másik oldalon meg azt látjuk, hogy ha egy heteroszexuális pár esetleg összejön egy cégnél, abból óriási HR ügyek, sokszor kényszerű munkahelyváltások vannak.

Az egyik oldalon kőkemény belső policyk, a másik oldalon meg transzvesztita show? Hogy is van ez?!

A munkahely legyen munkahely!

A világért se szeretnék ‘család az család’ áthallásokat, és még egyszer kihangsúlyozom, nekem egyénileg a drag queen show is teljesen rendben van. ÉS azt is tökéletesen értem, hogy ahhoz, hogy a többség elfogadóbb legyen, muszáj picit közelebb hozni ezt a témát és érzékenyíteni valahogy az embereket… de szerintem NEM ÍGY!

Tiszteletben tartom, ha valaki ezt is másképp látja, sőt, örülök, ha leírod te is kommentben a tapasztalataidat, de nekem a céges transzvesztita parti és társai picit olyan, mint a LIBATÖMÉS: mindenkinek. rendszeres. időközönként. le. kell. tolni. a. torkán. a. gender. témát. ha. akarja. ha. nem.

Szerintem ez nem visz előre.

De ha már gender téma…

Van a kérdésnek egy másik vetülete is, amiről szintén nem illik beszélni, pedig kellene, mert hozzám is gyakorta begyűrűzik: ez pedig a munkahelyi zaklatás kérdése. 

Hozzám is rendszeresen fordulnak olyan szakemberek (és most szándékosan nem írok nemet), akik azért akarnak eljönni egy munkahelyről, mert nem kívánt szexuális közeledésnek vannak kitéve

Na ez az, amit a legmélyebben elítélek!

Ha már gender, meg érzékenyítés, meg céges erőfeszítések, akkor talán inkább erre kéne nagyobb hangsúlyt helyezni, nem igaz? 

Tisztán emlékszem, mikor 1999-ben Chicagóban elhelyezkedtem, anélkül nem vehettem fel a munkát, hogy egy félnapos szexuális zaklatásról szóló oktatáson részt nem vettem és le nem vizsgáztam. És most ne egy ‘Nesze semmi, fogd meg jól’ oktatásra gondolj!

Nem lehetett úgy beállni a szervezetbe, hogy valakinek ne mondták volna el egyértelműen, hogy mi az, ami még oké, belefér, mi az a viselkedés, amit meg egyszerűen nem engedhet meg magának senki semmilyen körülmények között a munkatársával szemben még heccből sem. 

Nálad kedves olvasó, volt/van ilyen? Kaptál ilyen oktatást? Pontosan tudod a határokat? Mindenki be is tartja? Nincsenek túlkapások egyik oldalon sem?

Őszintén szólva én nem igazán hallok pozitív példákról ezügyben ügyfeleimtől. Azt látom, hogy vagy egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a cégek, vagy a másik véglet van: minden túl van szabályozva, a végletekig eltúlozva, ahol szinte fegyverként használják egymás ellen a policykat a munkatársak.

Tudok olyan cégről például, ahol egy rossz nézés miatt eljárás indulhat bárki ellen. Mindenki mindenkit felnyomhat “szexuális zaklatás” címszó alatt.

Ha valami, akkor a genderen belül ez a téma igazán valid lenne! A kérdésnek ilyen formában lenne értelme, és nem csak a multicégeknél, hanem mindenhol. 

Ahogy szerintem nem oké a céges transzvesztita show, legalább annyira nem oké, hogy 2023-ban még olyan KKV működhet, ahol a nagyfőnök kvázi saját tyúkóljának tekinti a közösséget, és úgy gondolja bármilyen hangnemet és viselkedést megengedhet magának. Ugyanis ez SEM tolerancia kérdése! 

Kívánok neked toleráns és korrekt munkahelyet, ahol elsősorban munkatársként és emberként kezelnek és megbecsülnek!

Ha úgy érzed, ahol most vagy, az nem épp egy ilyen hely, vagy sürgősen új állást szeretnél, esetleg pályamódosítás előtt állsz, akkor épp jókor olvasod ezt a cikket.👍 Csütörtök este tartok egy ingyenes, online előadást, ahol egy egyedülálló Karrier Hack módszertant és állásváltó önéletrajzmintákat fogok megosztani a résztvevőkkel. Gyere és kérd el te is a linket az élő előadáshoz, szívesen válaszolok a kérdéseidre is! ››! 

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Andràs
2023. július 20. csütörtök 14:02

Megosztok egy viszonlyag friss - egy év alatt gyüjtött - svàjcban szerzett tapasztalatot.
Fontos körülmény, hogy Basel egy olyan vàros, ami a svàjci-német-francia hàrmas hatàrnàl fekszik.
Emiatt Baselben sokan dolgoznak ugy, hogy minden nap àtkelnek a hatàron oda-vissza.
Tehàt megszokott dolog, ha valaki fekete börü, vagy indiai akcentusu.
Lehet, hogy ez is oka az itteni magasabb tolerancia szintnek. Erröl a kollégàkkal szoktunk eszmét cserélni az ebédlö asztalnàl, és ök is azt mondjàk, hogy ez nem àltalànos svàjc szerte.
Hozzàteszem: a jelenlegi kb 60 munkavàllalo összesen 27 nemzetet képvisel ennél a vàllalatnàl. Ez itt sem àltalànos, de a cég tulajdonosai kifejezetten nagy hangsulyt fektetnek arra, hogy nagyon nemzetközi legyen a csapat. (Orvostechnikai eszköz fejlesztö-gyàrto cégröl van szo)

Jöjjön a tapasztalat: amennyiben màr felvettek, akkor kb a lötéri kutyàt sem érdekli, hogy hetero vagy, esetleg nemvàlto vagy-e, vagy meleg.
Dolgozzàl, végezd el adolgod, tudj beilleszkedni a közösségbe.
Kérj, kérdezz, köszönd meg a dolgokat.
Ezek az aprosàgok itt is müködnek.

A kérdés az, hogy bekerülsz-e a csapatba!
Ez itt legalàbb hàrom körös videos interju alapjàn döl el, amihez az "elöéletednek" màr elég csinosnak kell lennie.
A csinositàshoz minden szavad arany volt és az is marad Andràs.

1) LinkedIn és egyéb social media profilok rendberakàsa.
Esetleg mindjàrt hàrom nyelven. = 50-100 ora munka
2) CV csinositàsa az adott àllàsra = 1 ora / eset => 20 ora / ho, ha 20-at helyre jelentkezel.
3) Indeed = aranybànya = kék oceàn
4) Nem àrthat, ha a megcélzott orszàg megcélzott vàrosàban (vagy annak kb 200 km-es körzetében) van olyan lakcimed, amit egy ottani ismerössel egyeztetve be tudsz irni lakcimként.
5) Nem àrthat, ha ez az ismerös vesz neked egy ottani feltöltös SIM kàrtyàt, és ezt adod meg a jelentkezéskor. (Persze hasznos, ha a kàrtya egy nàlad lévö müködö telefonban van, mert komoly helyeken tutira fel fognak hivni, hogy lecsekkoljàk tényleg beszéled-e a megadott nyelvet, vagy csak beirtad)

Ezek a "helyinek tünö" kontaktok sokat segithetnek, hogy egyàltalàn bekerülj abba a körbe, akire màr rànéznek.

Válasz

Béke Ildikó
2023. július 14. péntek 10:38

Minden szavaddal maximálisan egyet értek ebben a cikkben! Nagyon boldog vagyok hogy vannak még velem hasonlóan gondolkodó emberek , úgymond normális értékrenddel rendelkező , élő személyek !!!

Válasz

Lilla
2023. július 13. csütörtök 12:11

Egyetértek veled, én is figyelek arra, hogy heteroként ne viselkedjünk kihívóan vagy provokatívan a párommal, senkinek nem tolom az arcába a mi intim viszonyunkat. És nem csak munkahelyi környezetben, hanem BÁRHOL!
Jó, hogy a végén megemlítetted a másik végletet, nekem "van szerencsém" olyan kkv-nál dolgozni, ahol a tulaj-cégvezető egyedül diszponál minden felett, és a "bántalmazó" fogalmat maximálisan kimeríti a stílus.

Válasz

Eliza
2023. július 12. szerda 23:03

A cikk nagyon jó és szinte hiánypótló. Szerintem cseppet sem félrevezető, sőt kellően kiegyensúlyozott, józan látásmódot képvisel. Részemről teljesen egyetértek vele, és örülök, hogy egy munkaügyekben jártas, munkahelyi kérdésekben hiteles ember fogalmazta meg.

Válasz

Kiss Kata
2023. július 12. szerda 08:44

Ez egy extrém példa, lassan 20 éve dolgozom multiknál és soha nem találkoztam drag showval, sem csókolózó meleg párral. A cikked azt sugallja, hogy erre számítson aki multihoz megy, ez nagyon erősen félrevezető, de marketingfogásnak biztos jó…

Válasz

    Baráth András
    2023. július 12. szerda 16:09

    Kedves Kata,
    Örülök, hogy neked csak jó tapasztalataid vannak. Nyílván nem minden multinál és nem minden KKv-nál merül fel ezzel kapcsolatban bármilyen kérdés. Ez egy nyílt válasz azoknak, akik ezzel kapcsolatban írtak nekem, amiben egy tapasztalatomat írtam le és a véleményemet. Sajnálom, ha félrevezetőnek érzed.
    üdv, András

    Válasz

FONTOS A FEJLŐDÉS SZÁMODRA?
Lépj szintet a Karrier Hack módszer segítségével!
Ismerj meg egy újfajta karriertervezési módszertant, amellyel minden eddiginél gyorsabban érheted el karriercéljaidat! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

  • Ha többet akarsz keresni,
  • Ha pályamódosítást szeretnél (esetleg állami szférából versenyszférába átevezni),
  • Ha érdekesebb munkát szeretnél,
  • Ha tanulni szeretnél, de nem feltétlenül tudod, hogy mit,
  • Ha szeretnéd kihasználni a digitális változásban rejlő lehetőségeket,
  • Ha jobb feltételekkel szeretnél dolgozni: több home office-szak, jobb fizetéssel, kiegyensúlyozottabb munka-magánélettel,
  • Vagy csak szeretnél egy normális bejelentett állást, ahol nem cseszeget a főnök…

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!
Karrier Hack előadás