A coaching csapdája
Azt mondják, Magyarország az utóbbi pár évben a coachok országa lett. Egyre többen képezik át magukat coachnak, hozzám is egyre több középkorú ügyfél jön azzal, hogy korábbi (egyébként jól menő) szakmáját felhagyva, coach karriert szeretne felépíteni, segítsek. Miért ilyen vonzó a 40 év felettiek körében a coaching? Hol van az egészben a kutya elásva? Mi az a coaching paradoxon, vagy ha úgy tetszik, mi a coaching csapdája? Hoztam neked egy szemléletes példát, máris megérted.
Merre tovább?
Pár hete járt nálam egy hölgy (nevezzük Editnek), aki eredeti szakmáját tekintve payroll szakértő. Ez mostanság is egyre keresettebb szakma, ha beírod bármelyik nagy állásportál keresőjébe, fogsz kapni rá millió találatot.
Edit jó szakembernek számít, szép karriert futott be Magyarországon, dolgozott külföldön is, legutóbb pedig egy nagy kereskedelmi cég 50 fős osztályát vezette.
Egy-két éve eltökélte, hogy ő most már csak vezetői pozíciókat vállal, több korábbi állásból kifejezetten azért jött el, mert nem tudták előléptetni vezetőnek.
Végül nagy örömére elnyerte álmai állását, a már említett manageri pozíciót egy jó nevű cégnél, ahonnan azonban a próbaidő után váratlanul elküldték.
Nem volt elég erős kommunikációban, és a vezetői készségeit is fejleszteni kellene – szólt az indoklás. Magyarán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amitől teljesen magába roskadt.
Igazi coaching helyzet
Edit helyzete egy tipikusan indokolt coaching helyzet: amikor az ember nagyon vágyik valamire, tesz is érte, keményen dolgozik, tanul valamiért, de mégsem akar ez a dolog összejönni, akkor mielőtt magunkat vagy a körülményeinket elkezdjük masszívan hibáztatni, érdemes néhány dolgot szakember (tipikusan coach) segítségével helyretenni.
Edit is belátta, hogy eljutott arra a pontra az életében, amikor már nem a szakmai tapasztalatait kell bővitenie, hanem ha előre akar lépni a karrierjében, akkor meg kell tanulnia hogyan lehetne jó vezető? Miképp kell ahhoz kommunikálnia, hogy ezt a külvilágban is elhiggyék róla?
Egyszóval mielőtt elnyerne egy újabb vezetői állást, mindenek előtt azon kell átlendülnie, hogy mindig másokban van a hiba, mindig őt ítélik meg rosszul, és rajta kívül tulajdonképpen mindenki más hülye…
Ebben maradtunk, meg is adtam neki egy kiváló coach ismerősöm elérhetőségét, és itt következett a tipikus csavar a történetben!
Coaching helyett coach pálya
A személyes konzultáció után pár nappal Edit a következőket írta nekem:
“Kedves András! Nagyon köszönöm az egyeztetést, átgondoltam a tanácsaidat, és úgy döntöttem, hogy coaching helyett beiratkozom egy coaching iskolába, és megtanulom ezt az egészet. Régóta érdekel a coaching, úgy érzem itt az ideje önállósodnom, hagyom a multikat, inkább átnyergelek egy másik pályára, ahol az eddigi tapasztalataimmal másoknak is segíteni tudok.”
Most mondhatnám, hogy meglepődtem, de az a helyzet, hogy rengeteg középkorú szakembert, közép- és felsővezetőt látok hasonló élethelyzetben:
Aki a saját karrierjében nem látja hirtelen, hogy merre tovább, kiég, elakad, esetleg elege van mókuskerékből, és nem akarja tovább ugyanazt, mint amit addig csinált, azok közül sokan jolly joker kártyaként 40-45-50 év körül előhúzzák a coach szakmát, és trénerek, életvezetési szakértők, coachok, külső tanácsadók lesznek.
Sok szakember jön el hozzám is hasonló logikával. Legtöbben úgy, hogy már fel is számolták a korábbi állásukat (?), elvégeztek egy akkreditált coaching képzést, és kérik a segítségemet, hogy hogyan indítsanak el egy sikeres coaching pályát.
Vagy a másik tipikus helyzet: hogy egy-egy ilyen random váltás után (és miután 1,5-2 éve sikertelenül próbálkozik valaki az új pályán), ahhoz kér támogatást, hogy visszakerülhessen a munkaerőpiacra.
A csapda neve: K-E-R-E-S-L-E-T-H-I-Á-NY
Ez egy veszélyes csapda! Ügyfeleimnek is el szoktam mondani: nem az a probléma, hogy valaki coach akar lenni. És ne érts félre, nem szeretnélek lebeszélni téged sem, ha úgy érzed, a legfőbb álmod a coach pálya! Ezt a cikket inkább csak egy nagy felkiáltójelnek szánom!
Mert akinél akár egy pályaorientációs, akár egy átgondolt coaching folyamat után az jön ki, hogy valóban a coach szakma a neki való egyik legjobb választás, még neki sem szabad elfelejteni, hogy Magyarországon a coachingra nagyon szűk a piaci kereslet.
Vannak cégek, ahol működik az üzleti coaching, és igen, van néhány ismert life és egyéb coach, sőt, sikeres coaching oktató cégek is működnek, de ahhoz képest, hogy hány ember képzeli el a jövőjét coachként, ahhoz képest igen csekély Magyarországon a piaci kereslet a coachokra.
Miért?
Egyrészt messze vagyunk még az USA-tól és Nyugat-Európától, én legalábbis azt látom, hogy mi magyarokok továbbra sem vagyunk túlságosan nyitottak a külső segítségkérésre, és kb. tizedannyi kereslet van a tanácsadásra hazánkban, mint amennyi az elérhető kínálat.
A másik ok pedig…
A coaching paradoxon
Fenti ügyfelem kiváló példája az általam csak coaching paradoxonnak hívott jelenségnek:
A legtöbb magyar szakember fejében ugyanis még mindig az van, hogy ha valamiben fejlődni kell (pl. vezetőként vagy kommunikációban) akkor be kell iratkozni egy tanfolyamra, el kell végezni egy képzést, kell egy papír. Tehát nem a coaching szolgáltatásra van igazán igény, hanem a coach iskolára!
Konklúzió
Ha te is coach képzésen és a coaching pályán gondolkodsz, oké. De! Tartsd szem előtt, hogy a coaching ismeretek és a korábbi tapasztalataid mellett szükséged lesz kiváló marketingre, ügyes értékesítői vénára, és bivalyerős networkingre.
Ha ezek nincsenek meg, akkor a fenti keresleti szempontok miatt (hiába vagy jó coach), bizony számolnod kell azzal, hogy ezen a pályán nagyon nehéz dolgod lesz.
Ha pedig te úgy érzed, pusztán fejlődnöd kellene, elakadtál valamiben, és egy jól átgondolt coaching folyamatra volna szükséged: ne keverd össze a céljaidat!
Egy egyszerű sport hasonlattal élve: ha te jobb focista akarsz lenni, vagy jobb kapus akarsz lenni, akkor nem kell máris egy edző képzést elvégezned. Elég, ha a focitechnikáidat, vagy a védelmi technikáidat fejleszted.
Ugye érted? ;)
Sok sikert, bármelyik is a te utad! Ha pedig még keresed az utad, és épp a váltáson gondolkodsz, akkor csütörtök este várlak a képernyő elé. Szó lesz pályaorientációról, álláskeresési technikákról és a legfrissebb munkaerőpiaci trendekről. Az előadásom ingyenes, itt tudsz regisztrálni rá. ››
Hozzászólások
Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!
A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.
Tavaly, amikor cikmben írtakhoz hasonló okokból váltani akartam, elvégeztem egy coach képzés jelentős részét, a portfólió maradt hátra. De közben folyton azt éreztem, hogy ha könyvelő vállalkozónak nem voltam jó, akkor egy teljesen új vonalon vajon mi lesz velem. Piacismeretekkel láttam a fizetőképes kereslet hiányát is. A képzés legvégén kaptam egy megkeresést a számviteli szakmában, és a kihívás, a fizetési ajánlat, az összes körülmény mérlegelésével elfogadtam. Feladtam ezzel a coach szakmát jó időre. Nem mondom, hogy nem szorul össze a szívem néha, mert a racionális énemnek ezzel megvan a táplálék, az érzelmi, intuitív részemnek viszont nincs. Mégis jó döntésnek tartom. Az emberekkel való kommunikációban a szerzett készségeket tudom hasznosítani, vannak olyan baráti -beszélgetések, melyek végülis coachingra futnak ki, csak nem fizetnek érte. Gondolkodtam már azon, hogy önkéntesként végezném.
Így van, erre mondjuk, hogy hobbiból csináljuk. Szeretjük, jók vagyunk benne, de nincs kellő (fizető) kereslet, így ingyen vagy önköltségen csináljuk.
Kedves András! Nyugdíjba kerültem. Tanító és ápolónő végzettségem van.
Valllasbölcseletekkel foglalkoztam, azt tanultam. Nem szeretnék értékesíteni, marketingezni. Nem vezető, hanem önálló vagy jó csapat egyenrangú tagjai között, együtt dolgozni. Persze fizetést is szeretnék.
Tudsz segíteni nekem is?
Köszönet ezért a hibátlan eszmefuttatásért. Én is akartam coach lenni, és végül azért nem lettem, amit te most pontosan leírtál, de akkor én ezt nem tudtam így megfogalmazni. "Lehettem volna valaki más, de más az valaki más lett, mert a szerencsét keserű cseppekben diktálta belém akkor az élet."
Köszi a visszajelzést!
Teljesen egyetértek a coaching paradoxonnal, a saját példámmal tudom alátámasztani, bár nem coaching, hanem kommunikációs területen. Nem 40, hanem 30 évesen történt. Nem túl jó vagyok kommunikációban, tárgyalásban, önmarketingben, ezért elvégeztem egy kommunikáció szakos képzést (okj). Érdekes volt, sok új és hasznos dolgot tanultam, de még mindig nem vagyok jó kommunikációs szakember, sőt azóta kerülöm a "beszélős" helyzeteket, munkaköröket. Jobban érzem magam a számítógép és a papírok, akták között, max. 1-2 ember legyen körülöttem és kész. Önismeretnek viszont jó volt, legalább tudom, hogy mit nem szeretnék csinálni...
Kedves Panni,
Köszi, hogy megírtad a saját tapasztalatodat, és köszönöm a megerősítésed. Az önismeret tényleg minden helyzetben a legjobb súgó. ;)
Üdv, András
Kedves András!
Egyet értek az írásoddal. Én eddig sem akartam coach lenni, nem ehhez való fából faragtak engem. Másrészt amely területen esetleg túlzott motivációból valamilyen szinten csinálni tudnám a tudásom alapján, arra hazánkban nincs kereslet!
Kedves Gábor, köszönöm a visszajelzésedet!