Munkák, amiket sokan utálnak, pedig igazából létszükséglet minden cég számára

Írta: Baráth András  |  2020. január 27.  |  c 18 hozzászólás

Az irodában, ahová néhány hónapja költöztünk, lett egy újdonsült, kínai származású szomszédunk. Ők nem irodaként használják a lakást, hanem apartmannak rendezték be, turistáknak szeretnék majd kiadni. Egy szimpatikus, nagyon kedves fiatal párról van szó, elég sokat sürögnek-forognak ők is a háznál, így aztán egészen jó szomszédságba keveredtünk velük. Tulajdonképpen részben róluk jutott eszembe a következő téma, illetve egy furcsa magyar álláspiaci jelenség.

Szóval a szomszéd kínai házaspár: talán a 40-es éveikben járhatnak, bár ezt európai szemmel ugye elég nehéz megítélni. :) Van amit azonban nem lehet velük kapcsolatban benézni. Egyrészt nagyon érdekes azt látni, ahogyan ők hozzáállnak az élethez. Jönnek egy idegen országból, csinálják a dolgukat, kb. mindennel kereskednek, beszereznek, tárgyalnak, árulnak, megtanulják a nyelvet, stb. 

Itt a házban tulajként is ők maguk takarítanak, felmossák a folyosót. Figyelmesek, udvariasak, sokszor sokkal barátkozóbbak, mint a magyarok. Akárhányszor találkozunk, megszólítanak, hogy mi újság, hogy vagy? Mesélik, hogy van egy csomó akadály előttük a lakáskiadás kapcsán is, és kb. minden ügyintézésnél, de ők nem hagyják, mennek előre, nem adják fel, csak magukkal foglalkoznak, és nem hasalnak el a nehézségektől.

Na de hogy jönnek ide a kínaiak? És pláne hogy jön mindez az álláskereséshez?

Máris elmagyarázom!

Ha az állásokat nézzük, akkor klasszikus funkciók szerint megkülönböztethetünk a közvetlenül értékteremtő és a támogató, azaz kiszolgáló munkaköröket. 

Értékteremtés tipikusan pl. a gyártás, a tervezés, vagyis a mérnöki munkák. De értékteremtés az értékesítés (sales), vagy akár a marketing területek is, mint ahogy a programozói, informatikus állások jó része is.

Ezzel szemben támogató funkció például a HR, az irodai adminisztráció, sőt, ide sorolható akár a pénzügy, számvitel is. 

Mindkét funkció egyaránt fontos, létszükséglet minden cég számára, nekem valahogy mégis az a benyomásom, hogy mi magyarok, mintha kevésbé értékelnénk a közvetlen értékteremtő állásokat.

Csak néhány példa

Nagyon sok ember utálja az értékesítést. Szerintem ezt nem kell sokat magyaráznom, általánosságban elmondható, hogy a magyarok nem szeretnek annyira eladni. Ezt egyébként az álláskeresés kapcsán is tapasztalom: nem szeretjük eladni magunkat, a szaktudásunkat sem. Van olyan szakember, aki pusztán attól, hogy meghallja, sales, máris rázza a fejét, hogy “na, azt aztán a világért sem csinálnám!” 

A legtöbben konkrétan messzire elkerülik azokat az állásokat, ahol sales-ezni kell, de ami még ennél is furcsább: nem is becsüljük sokra az értékesítő állásokat.

Jó példa erre a területi képviselői pozíció. Legutóbb a JobSolverben mi is toboroztunk ilyen állásra szakembereket. Jó céghez, kiváló feltételekkel kerestünk jelölteket, és döbbenten tapasztaltuk, hogy nem igazán értékelik ezeket a pozíciókat az emberek. 

De mondok mást! 

Nyilván megint csak általánosítok, de mi magyarok legendásan jók vagyunk a feltalálásban, az innovációban is. Nem egy jó hírű találmányt adtunk a világnak: a Bioptron lámpától kezdve rengeteg modernkori, kiváló üzleti ötlet és termék is magyar fejlesztésű. 

Mégis nézd meg hol csinálnak belőle profitot?! Legtöbbször külföldön, nem igaz? 

Persze, lehet azt mondani, hogy külföldön van a tőke, és nagyobb piac. Igen, vélhetően ez mind szerepet játszik, de meggyőződésem, hogy az legalább annyira benne van ebben, hogy ellentétben hazánkkal, külföldön komoly presztízse van az értékesítésnek, a marketingnek

Amerikában, Távol-Keleten az emberek nagy része meg akarja tanulni az értékesítést, érdekli őket a marketing. Szívesen csinálják, jók akarni lenni benne, nem vetik meg ezeket az állásokat, sőt! Érdemes elgondolkodni azon, hogy akkor mi vajon miért értékeljük le ezeket a szakterületeket ennyire?

De sales vagy marketing helyett mondhatnám példának akár a gyártást is!

Múltkor például személyes tanácsadáson járt nálam egy 38 éves szakember, szeretett volna pályát módosítani. A pályaorientációja alapján kijött az, hogy jó irány lehet számára a gyártás. Javasoltam neki, hogy kezdje el pl. egy műszakvezetői állással, ő azonban – mondjuk így – nem annyira lelkesedett: “András! Én? 38 évesen? Egy gyárban? Három műszakban? Áh, kizárt! Biztos, hogy nem.”

Még egyszer mondom, erősen általánosítok, de tényleg azt látom, hogy a legtöbb magyar szakember sokszor bezárja magát, és csak az irodai, adminisztratív állásokban hajlandó gondolkodni. Alábecsüljük az értékteremtő állásokat, inkább a támogató, kiszolgáló állások felé húzunk, azokat magasztaljuk, de legalábbis sokkal értékesebbnek tartjuk őket.

Sok középkorú szakember szeretne HR-es, kontroller, projektmenedzser, vagy akár coach, tanácsadó lenni. Jól fizető, kényelmes, irodai állásokat keresünk, de nem feltétlenül a közvetlenül értékteremtő szakmák, szakterületek felé megyünk, amivel egy céget (és magunkat is) igazán sikeressé, nemzetközi szinten is értékessé lehet tenni. 

Márpedig szerintem ez nem logikus, és nem is jó taktika.

Keresd azt, ami kiemel! 

Visszatérve a kínai szomszédokhoz: Mi az, ami a mai világban hosszú távon ugyanúgy bebiztosít egy céget és egy szakembert? 

Egyetlen dolog: hogy jobbat, és jobban tudunk-e csinálni valamit, mint más. (Egy cég esetén akár nemzetközileg is jobbat, mint mások.)

Ehhez pedig bizony az is kell, hogy ne csak mindig a támogató, adminisztratív állásokat, hanem a value add (vagyis a közvetlenül értékteremtő) szakmákat is értékeljük, és igenis ezeknek is meglegyen a presztízse előttünk. 

Gondolj csak bele! Ha te például egy jó értékesítő vagy, akkor ez egyben nem azt jelenti, hogy a világon akárhol is nyitsz egy saját üzletet, egy átlagos terméket is sokkal jobban el fogsz tudni adni, mint más? 

Vagyis a közvetlen értékteremtés előny nemcsak cégnek, de biztonságot és versenyelőnyt ad neked egyéni szinten is: jobb fizetést, megbecsülést, karrierlehetőséget. És olyan jól hasznosítható szaktudást, amit akár egy másik cégnél hasonló pozícióban, akár saját lábra állva egy másik országban is tudsz a későbbiekben is (akárhány évesen is) hasznosítani. 

 Te mit gondolsz erről? Írd meg nekem a témával kapcsolatban a véleményedet!

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Andrea
2020. április 27. hétfő 21:08

Kedves András! A fenti cikkhez lenne pár megjegyzésem. Jómagam pl évekig a kereskedelemben dolgoztam, és igyekeztem jól csinálni. Ez úgy látszik be is igazolódott, mert vezető lettem. Aztán a cég sajnos tönkrement, sokan azt mondanák, persze a benne dolgozók hibájából. Hát nem, mivel ez is külföldi volt , állandóan a fejünk felett döntöttek. Nem is ez a lényeg, hanem hogy az emberek egy idő után belefásulnak bizonyos munkákba, netán rámegy az egészségük, ahogy velem is történt. Sokat, rengeteget dolgoztam, a kollégákkal együtt, mégsem volt elég. Később bárhová mentem, ott is a maximális kihasználás, egymásnak ugrasztás volt a cél. Talán te is ismered, oszd meg és uralkodj, hogy mindenkit zsarolhass. Na ebből nekem elegem volt, ráadásul, az orvosaim is figyelmeztettek nem babra megy a játék. Így kénytelen voltam ezt a munkát abbahagyni. Igen ám, de azóta hiába van mindenféle tapasztalatom, készségeim, eredményeim most már 50 évesen nem vesznek fel . Elkezdtem a munkaügyi központon keresztül egy tb-és bérügyintézői tanfolyamot, ami szerintük szakképzést ad. Itt az átverés, nem azt ad, csak részszakképesítést. Ezzel bizony nem lehet elhelyezkedni, mivel nem főszakképesítés.Tehát most újra iskolába járok, hogy legyen egy szakmám, amivel talán tudok dolgozni. Közben rájöttem, hogy nem a munka tölti ki az életem, mert a családom jóval fontosabb, és velük akarok több időt tölteni. Tudom, bárhova kerülök, azt maximálisan jól akarom csinálni, de a fontossági sorrend változott, már nem a munka a legfontosabb, hanem a hamarosan megszülető unokám.... Szóval nem egyszerű, és az is biztos, hogy némelyek viselkedése is elriasztja az embereket a sales munkától. Volt kollégám, aki ha vásárlóval foglalkozott, meg sem ismert, lezuhant a redőny nála, és már bocsánat. de az anyukáját is eladta volna 20 fillérért. Hírből sem ismerte a becsületes kereskedelmet. Túl sokat láttam belőle, és elég volt. Hát rólam, tőlem ennyit. Ha tudsz vele segíteni bárkinek, használd bátran! üdv Andrea

Válasz

Katicka
2020. január 28. kedd 19:11

Nekem furcsa, hogy az értékteremtést és az értékesítést egy kalap alá veszi a cikk. Az értékesítés szerintem nem teremt értéket, azt a kiszolgáló, támogató feladatokhoz kellene sorolni.

Válasz

    István
    2020. február 3. hétfő 12:05

    Az értékesítés hozza be a pénzt. Hiába gyártanak bármit, ha nincs eladva nem lesz belőle érték. Az értékesítés teszi értékké az adott árueszközt vagy a szolgáltatást. Gondolkodjunk ki egy kicsit a dobozból! Ha valaki zöldséget termeszt, csak akkor lesz belőle pénze, ha eladja - vagy saját maga, vagy egy értékesítő. Egyéb esetben csak sok zöldtrágyája marad és a rengeteg befektetett értékteremtő munka, ami elértéktelenedett.

    Válasz

Apai János
2020. január 28. kedd 18:19

Sokszor dolgoztam olyan gyárban ahol szakemberek beérték ezzel mert nem látott más lehetőséget. Nekem is több papírom van de van amiből nincs gyakorlatom. Elsumákolták az oktatásnál. Így én is gyárból gyárba járok pedig idegen a lelki világomtól.

Válasz

Gál János
2020. január 28. kedd 10:20

Kedves András!

Két területtel kapcsolatban én is elég szkeptikus vagyok. Mind a kettőre van egy kis rálátásom és azt látom, hogy a cégek is (főleg ők) felelősek azért, amiért az emberek többsége így gondolkodik ezekről az állásokról. A gyárakról annyit, hogy mindegy, hogy takarító vagy műszakvezető állásról beszélünk, az alkalmazottak havi, jó esetben 3 havi munkaszerződést kapnak. Ha nincs munka, azonnal utcán találja magát az ember. Hogy lehet így karriert építeni? Az a műszak pedig amelyik marad, általában túlterhelik nem teljesíthető darabszámokkal és a fizetés a műszakpótlékok és bónuszok nélkül felére, harmadára esik vissza.

Az értékesítésben a jutalék a probléma. Van olyan ország, ahol a teljesítménybér tényleg jól működik és a gazdaságot viszi előre, Magyarország nem ide tartozik. Általában olyan alapbért ajánlanak, amiből egyszerűen nem lehet megélni, a jutalék pedig messze elmarad attól, amit ígérnek. Hogy mit ígérnek? Szó szerint a csillagos eget, az átlagosan valósan megkereshető összegről soha nem esik szó. Ahogy arról sem, hogy azt már csak borítékban kapja meg az ember, papíron sehol nem látszik. Aztán persze az ember csalódik, aztán egyszer azt mondja, hogy soha többet.

Vannak kivételek, de azoknak a keresésével az emberek nem szívesen töltenek hónapokat, féléveket, éveket, mikor kenyeret nem csak hónapok, évek múlva kell az asztalra tenni.

Ismerek egy jó nevű céget, ahol a válság után az 5 céges képviselői autóból 1 maradt összesen. Sajnos azért ennyi, mert a 4 területi képviselő veszítette el először a munkáját. Most, hogy ismét recesszió előtt állunk, nekem sem ez lenne az álommunka.

Véleményem szerint ezért nem rajonganak az emberek ezekért az állásokért, de ettől függetlenül senkinek nem akarom elvenni a kedvét, mert tényleg szükség van ezekre az állásokra is.

Válasz

    Baráth András
    2020. február 3. hétfő 13:42

    Köszi szépen, hogy megírtad a tapasztalataidat, nagyra értékelem. Üdv, A.

    Válasz

Mónika
2020. január 28. kedd 07:58

Kedves András!
Jól hangzik ez a megközelítés, hogy értékteremtő.
Igaznak is tartom.
Én ebben dolgozok.
Már több, mint húsz éve.
Elmondom, a múlt hetemet.
Vasárnap aludtam, amennyit csak bírtam, mert este mentem dolgozni. Az éjszakás műszakot ugyanis, vasárnap este kezdjük.
A minőség után, a második legfontosabb mérőszáma a termelésnek, a darabszám.
A hét eleje azzal telt, hogy műszak elején újra -tök szigorúan- megismételték, hogy a kiírt darabszám, nem viccből van ott!!!
(Utána, a csoportvezető saját maga is hozátette, hogy ő is tudja, hogy ha elérjük, akkor pedig felemelik!)
Kedden éjszaka sikerült!
Végre +-ban volt a számláló a műszak végén!
(Hozzátenném, hogy a tényeges darabszámot és az elvárt darabszámot számláló gép, nem áll meg a szünetek alatt sem. A szüneteket viszont le kell dolgozni. Azért kezdjük az éjszakás hetet vasárnap este, mert az a műszak foglalja magában a ledolgozásokat!)
Szerdán, már a megemelt darabszám-kiírás várt bennünket.
Megint mínuszban voltunk és csütörtökön is.
Pénteken a csoportvezetők cseréltek, mert a gyakorlottabb állította, hogy csak meg kell keresni a rendszer gyenge pontjait és ott kell erősíteni.
5:40-re már ész is voltunk.
Az senkit nem érdekelt, hogy az egész csapatnak a bele is lógott.
Közben jöttek a papírral, hogy írjuk alá, hogy a következő (délutános) hetet, hajlandóak vagyunk már vasárnap délután elkezdeni.
Hat nap éjszaka után, hazamegyünk szombaton reggel és vasárnap délután már menjünk dolgozni.
Nagyon nem szeretném!
Volt a válaszom.
A szombat reggel kezdődő hézvégémet otthon töltöttem.
A hátam egyfolytában fájt.
gyógytorna, fájdalomcsillapító, nem bírok aludni, kaját is főzni kellene a családnak, járni alig bírok, ....
Szerintem, aki nem érti, hogy emberek miért nem akarnak ebben dolgozni, az bátran jöjjön és egy évet húzzon le a gyárban.
Ha utána is mellette agitál, akkor (is) jövök konzultációra!
Üdv.: Moncsi

Válasz

Gabi
2020. január 28. kedd 07:13

Szia András!

Ez egy nagyon jó, és ezzel együtt nagyon nehéz téma. Tegnap mondtam fel a pénzügyi tanácsadó-közvetítő állásomat. Miért? Mert nekem nem ment. Nem az értékesítéssel volt bajom, hanem a falakba ütközéssel. Nekem kellett volna kiépítenem az ügyfélkörömet. Addig ment, amíg az ismerősöket kerestem meg. Utána sorban kaptam a "nem érdekel" "nincs pénzügyi gondom" "magam kezelem az anyagi ügyeimet" és hasonló kifogásokat. Ez a munka számomra pont attól volt nehéz, mert jól kellett volna tudnom kommunikálni, kifogást kezelni. Én feladtam. És ezzel nem vagyok egyedül. Ez a pálya nagyon nehéz annak, aki nem rendelkezik kellő önbizalommal. Korábbi munkahelyem is pénzügyi terület volt, bankban dolgoztam. Így 53 évesen 1 éve keresek állást, mindenhonnan elutasítanak. A pénzügyi tanácsadásnál a másik nehézség volt számomra, hogy egyéni vállalkozóként kellett dolgoznom. Bár magam oszthattam be az időmet, nekem ez is nehéz volt. 33 évet töltöttem el alkalmazotti jogviszonyban, megszoktam, hogy megmondják mi a dolgom, a feladatom és ezt óra keretek között tettem, számomra nem volt komfortos vállalkozónak lenni. Ezzel a típusú sales munkával ez a legnagyobb baj. Nekem ez a tapasztalatom.

Válasz

Cserháti Dóra
2020. január 27. hétfő 20:39

Kedves András!

Érdekes cikk, van benne igazság.
Közel 15 évig dolgoztam multinak területi képviselőként (HoReCa vonalon) nem bántam meg, szeretem. Mindenkinek ajánlom, próbálja ki magát marketing, értékesítő vonalon, mindenképpen olyan termékkel -szolgáltatással ami közel áll hozzá, és azonosulni tud vele, vagy érdekli azon vonalon az inováció.
Jelenleg is kereskedelemben -értékesítéssel foglalkozom.
Idén végzek lakberendezőként, nagy kihívás lesz számomra találni olyan céget aki értékeli és megbecsüli a jó értékesítőt, szakmailag. Folyamatosan képzem magam, ezért dilemma hogy egy cégnél helyezkedjek el (itt könnyebben megszerezhetném, a folyamatos képzések által, a legfrissebb tudást, sok technikai dolgot biztosítanak) vagy önállóan vágjak bele...
Miközben tudom, hogy az értékesítésnél is fontos volt az összehangolt csapatmunka és az önálló teljesítmény is.
András, decemberben sajnos nem sikerült telefonon beszélnünk ( én megpróbáltam :D )
Remélem, lesz még alkalmunk személyesen találkozni.
Üdvözlettel:
Cserháti Dóra

Válasz

Barabas Krisztina
2020. január 27. hétfő 19:17

Kedves András,

Nagyon tetszett a cikk. Magam is abban gondolkodom egy ideje, hogy ebbe az irányba mozdulok. Már feladtam a kényelmesnek éppen nem mondható irodai allasomat, ahol napi 10 olykor 12 órát is eltoltottem, most úgy érzem, teljesen hasztalanul. Elteltek az évek, kiegtem, közben pedig elment mellettem az élet. Rövid pihenést kovetoen, amit allamvizsgara való félkészülésre fordítok, gondoltam, mindenképpen kiprobalnam magam mondjuk területi képviselőként. Szívesen fogadnám segítő tanácsod.

Udvozlettel:

Barabás Krisztina

Válasz

Tunde
2020. január 27. hétfő 17:09

Kedves András! Érdekes a cikk annál is inkább mert én pont ertekteremto munkába szeretnék fogni a későbbiekben. Besokalltam a másik oldalon. 😊

Válasz

    Baráth András
    2020. január 27. hétfő 18:09

    Kedves Tünde - gratulálok az elhatározásodhoz! :-)

    Válasz

Sigmond Gábor
2020. január 27. hétfő 17:08

Kedves András!

Lehet, hogy a tényleg jó sales-osok már máshol dolgoznak szintén jó pénzért. Az én eddigi munkaköreim elég messze voltak/vannak ettől a munkától.
Ám azt el tudom képzelni, mi kell ehhez, gondolom te is. Szerintem e szakma megbecsültségének különbsége az általad írt országokkal összevetve, talán szintén az oktatás minőségében keresendő, bár nyilván más okok is lehetnek.
A frontális oktatás során ma már szóbeli feleltetés elvétve és csak tanároktól függően van, így a gyerekek úgy szocializálódnak, hogy nem tanulnak meg rendesen érvelni, és főleg nem egy tekintélyben nála nagyobb személy (tanár) és egy csoport előtt (osztály). Ezt az interakciót a frontális oktatás egyébként is kerüli.
Ahogy belép egy gyermek az iskolába, ott elfelejtheti az óvodában már valamilyen szinten megtanult együttműködést a társakkal.
Ezen csak a finn rendszerű egyéni kompetencia-alapú oktatási mód, és az ezzel járó sokkal több csoportmunka segítene. Ezt a készséget a felsőtagozatban a projektszeméletű tanulás tovább erősítené, ehhez való tantárgyak keretében, ami még több csoportmunkát igényelne, benne az egyéni munka fontosságával.
Ennek részmegoldása pár iskola felső tagozatán, néhány osztálynál kísérleti jelleggel már működik egyedi tankönyvekkel. Ezek is az ott dolgozó "globális szemléletű" tanároknak, és az iskolaigazgatóknak köszönhetően.

Válasz

    Baráth András
    2020. január 27. hétfő 18:14

    Kedves Gábor, egyetértek veled, hogy ennek az orientációnak az okai bizonyos fokig az oktatásban is keresendők. Ugyanakkor - én talán kicsit túlságosan is az értékesítésre hegyeztem ki a cikkemet - van jó néhány olyan értékteremtő munkakör is, amik nem igényelnek nagyon fejlett interperszonális készségeket, most kapásból az informatikus állások jutottak eszembe. Szerintem részben magunkban is keresnünk kell az okát - a kényelmen kívül -, hogy miért inkább a támogató, adminisztratív jellegű állások felé húzunk. És a cikkben részletezett megközelítésben én nagyon sok területet ebbe a körbe sorolnék, például a pénzügyet, számvitelt és a HR-t is. Kivéve, ha ezen tevékenységek a cég fő profilját teszik ki.

    Válasz

Istvan Fruhwirth
2020. január 27. hétfő 16:35

Egyáltalán nincs azon mit csodálkozni, hogy az emberek csak irodai munkában tudnak gondolkodni. Hiszen évek óta csak ez sulykolja belénk a média, filmek stb..., hogy bemegyek az irodába dolgozni. Reggel nem tul koran felkelek a kertvárosi otthonomban beülök az autóba és bemegyek a belvárosba a parkolóház fölötti irodaházba dolgozni és telefonálpk, el kávézgatok egész nap. Így hát mindenki ezt szeretné csinálni. Senki nem olyan hülye, hogy meg szakadjon a fizikai munkába ha nem muszáj. Azt már csak halkan jegyzem meg mert éppen sajnálatos módon aktuális, hogy amikor egy átlagember azt látja, hogy egy élsportoló egy év alatt 200.000 €- tól akár 300.000 $ (9 milliárd! forintot) keres. Nos az elég frusztráló tud lenni!

Válasz

    Baráth András
    2020. január 27. hétfő 18:18

    Kedves István, nyilván az irodai munkák bizonyos fokig kényelmesebbek, ugyanakkor az "eégsz nap telefonálok és kávézgatok" dolgot túlzásnak érzem. A sportolói pályafutás és fizetés egy egész más tészta, még akkor is, ha a 300 ezer dollár inkább csak a 100 millió forint körüli jövedelemnek felel meg.

    Válasz

      Balogh Mariann
      2020. január 28. kedd 08:29

      Eredetileg kereskedelmi szakközépiskolába jártam. Mikor kikerültem a munkapiacra, rögtön egy magánvállalkozó kis-, és nagykerébe kerültem. Egészen konkrétan fizikai munka volt, amit egyébként imádtam, függetlenül attól, hogy nem egyszer kellett három raklapnyi magasból lecibálni a sört, az ásványvizet, a 40 kg-os kiszerelésben lévő kristálycukrot, mert a targoncás éppen teríteni ment. De, ha volt targoncás, akkor is meg kellett valakinek pakolni a raklapokat és a molnárkocsit. Nos, pár évig még biztosan csináltam volna, de a körülmények miatt váltani kellett. Az új munkahelyen kezdetben ügyfélszolgálatosként napi 12 órás ácsorgás, és 5 órás utazás mellett elvégeztem egy felsőfokú OKJ-s, és egy alapszakos, HR-es diplomát is szereztem. Gondoltam, a diploma majd segíteni fog az előrelépésben. Hát nem. Mire elvégeztem, addigra fordult akkorát a világ, hogy HR-esnek már csak az iskolából frissen, nulla munkatapasztalattal rendelkező lányokat ás fiúkat vették fel. Magyarán kb. harmincegy-két évesen kiöregedtem a szakmából. :D Azóta irodavezetőként, pénzügyi asszisztensként dolgozok, és gyakran négy ember munkáját végzem. Ha szeretném a kávét, akkor sem lenne időm annak élvezetére. És igen, én is kiégtem. Soha, egyik munkahelyemen sem voltam eléggé megfizetve. Minden munkanapom a korai kelés, munkábajárás, hazautazás, alvás körforgásában telik. Minden nap egyforma, változatosság szinte nincs. Ha maradok ebben a nihilben, nem is lesz, és a beszakadt fürdőszoba padlót sem lesz miből megcsináltatni soha az életben, úgy, ahogy az elmúlt 10 évben sem volt. Ezért így, 40 évesen csak el kellett gondolkodni a hogyan továbbon. Sokat gondolkodtam, mi lesz az a terület, ami várhatóan 20-30 év múlva is igényelni fogja a munkaerőt, és mivel én sem leszek fiatalabb, nem feltétlenül jár majd nehéz fizikai munkával. A sales terület nem az én asztalom. Egykori kereskedelmisként láttam, hallottam sorsokat. Én biztosan nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy vegyél befektetést vagy biztosítást, akkor sem, ha nem magánszemély, hanem üzleti partner vagy, és a termék sem feltétlenül pénzügyi. Nem biztos, hogy jól döntöttem, és nem is biztos, hogy nekem való, de én az IT felé fogok elmenni. Ultra jó programozó valószínűleg már nem lesz belőlem, de szoftvertesztelő még lehetek. Ha véletlenül beüt a krach, és a mesterséges intelligencia átveszi majd a programozók, tesztelők feladatát, nyilván új forgatókönyvet kell készíteni, de a magyarországi fejlődést és az irányvonalakat tekintve nem hiszem, hogy az én kis életemben fog ez majd bekövetkezni.

      Baráth András
      2020. február 3. hétfő 13:52

      Kedves Mariann!

      Pályaorientációt, újratervezést (vagy ahogy te mondod új forgatókönyvet) manapság a legtöbb embernek muszáj csinálnia néhány évente. Drukkolok, hogy te is sikerrel járj az új területen! Üdv, A.

Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves?
LETÖLTHETŐ INGYENES TANULMÁNY
Íme 5 bevált tipp, amiről minden 40-45 feletti álláskeresőnek tudnia kell. Ha elolvasod és kipróbálod ezt az 5 egyszerű szabályt, akkor:
  • az ÉLETKOROD NEM LESZ többé AKADÁLY az álláskeresésben,
  • könnyedén rá fogsz találni a NEKED VALÓ ÁLLÁSOKRA,
  • MEGFIATALÍTOTT ÖNÉLETRAJZODDAL KI FOGSZ TŰNNI a tömegből,
  • és sokkal TÖBB ÁLLÁSINTERJÚRA fognak behívni, mint korábban bármikor.
Hogyan keress állást, ha elmúltál 40-45 éves e-book