A megfelelési kényszer a legnagyobb ellenséged – néha el kell engedned!
“Mondjon magáról három negatív tulajdonságot!” Melyik az a válasz, ami tízből kilenc ember szájából elhangzik erre a kérdésre egy állásinterjún? Hát persze, hogy a túlzott maximalizmus. Én még olyan álláskeresővel nem találkoztam, aki így vagy úgy, de ne tartaná jellem hibájának a maximalizmust. De tudjuk-e, hogy mit is takar valójában ez a válasz?
Rendszeresen előfordul, hogy személyes konzultációkor egy-egy ügyfelem elsírja magát. Mielőtt bárki rosszra gondolna, nem én vagyok ilyen könnyfakasztó személyiség. :) Egész egyszerűen a körülmények, a helyzet, amiben az ügyfél érzi magát elkeserítő számára.
Legutóbbi példa
Egy értékesítési területen dolgozó hölgy kért tőlem segítséget, hogy a lehető leggyorsabban állást tudjon váltani, mert a főnöke már szinte elviselhetetlen. A hölgy egyébként senior pozícióban dolgozik, értékes és tapasztalt szakembernek számít a szakmájában. A főnöke mégis rendszeresen kiselőadást tart neki, hogy miért nem dolgozik elég jól, mi mindenben kellene változnia, hogyan kellene kommunikálnia, hogy jó értékesítő legyen.
És ez így megy már lassan 10 éve…
Annak ellenére, hogy a számok alapján egyértelműen ő a legeredményesebb értékesítő a csapatban.
Na, puff! Ilyen van. Nem működik a főnök-beosztott közötti kémia, fel kell állni – szinte hallom, ahogy sokan most felszisszennek.
A baj csak az, hogy az esetek 90%-ában még egy ilyen számonkérő és igazságtalan helyzetben is legtöbben ahelyett, hogy felállnának és váltanának, a végsőkig (ld. jelen példánál közel 10 évig) próbálnak kitartani és megfelelni a főnöknek, a család elvárásainak, másoknak és mindenkinek…
- Nem tehetem meg a családom miatt.
- Nem hagyhatom cserben a csapatot.
- Mit fognak szólni az ügyfelek?
- Mi lesz velem? Hisz nem értek semmihez/semmi máshoz.
- Be fogom bizonyítani, hogy tudok jobb is lenni!
Ismerős mondatok?
A csapda, ami fogva tart: a megfelelési kényszer
Talán ebből a példából is jól látszik, hogy a baj általában soha nem a maximalizmus, de még csak nem is az egészséges mértékű megfelelési vágy. (Hisz gondolj csak bele, alapvetően nem rossz az, ha egy ember tud valamelyest alkalmazkodni egy munkahelyen, és nem kell vele mindenért hadakozni. Nem ez a probléma.)
A kóros mértékű megfelelési kényszer az, ami nagyon sokunkban ott lappang, és talán a te életedet is gúzsba köti. És talán ezért nem mersz váltani.
Ezt tanultuk, ezt a mintát láttuk
Mindenekelőtt tehát ne hibáztasd magad, ha magadon is felfedezed a megfelelési kényszer nyomait. A szülői elvárások, az oktatási rendszer, vagy a kettő együtt a mai napig nagyon erős megfelelési mintát táplálnak belénk.
Mit hallunk kisgyermekkortól kezdve? Ne tűnj ki a sorból. Első a tanulás. Legyél kitűnő. Fejezd be, amit elkezdtél. Mindenáron. Ne az értelmét keresd, csak magold be. Csináld végig. Erőn felül. Akkor is ha nem neked való. Járt utat a járatlanért eszedbe ne jusson…
És hosszan folytathatnám.
Hány olyan esetről hallani, amikor valaki csak a szülei vagy a családja kedvéért választ egy életpályát, viszi tovább, vagy épp valósítja meg a szülei derékba tört álmait? Próbál bennemaradni egy olyan állásban, ami biztos megélhetés ugyan a családjának és neki, de abban semmi örömét nem leli…
Ne várd meg, amíg teljesen kinyírja az önbizalmad!
A megfelelési kényszerben a legveszélyesebb, hogy szép lassan tönkreteszi az ember önbecsülését. Együtt jár, sőt általában abból táplálkozik, hogy a saját értékeinket nem fogadjuk el, hanem állandó külső igazolástól tesszük függővé.
Ezért aztán:
- Nem 100-at, hanem 120%-ot akarunk nyújtani.
- Meg akarunk felelni mindenáron és mindenkinek.
- Versengünk mások elismeréséért.
- És lépten-nyomon igazolni akarjuk mások által, hogy milyen jók vagyunk.
Eszembe jut az egyik logisztikai cégnél vezető beosztásban lévő ügyfelem esete. Gábornak rendkívül szépen ívelt felfelé a karrierje. Rátermett is volt, így idővel megkapta a vágyott, egyre nagyobb felelősséget és pozíciót. Ám annyira meg akart felelni ebben az új beosztásban, annyira rástresszelt a dologra, és annyira mindenáron a legjobb akart lenni a cégnél, hogy végül a kollégáival és a főnökével is menthetetlenül megromlott a viszonya. Míg végül a depresszió és súlyos kiégés határáig jutott.
Mi lenne, ha…?
Nem vagyok pszichológus, így sem a mélyebb okokat, sem pszichológiai módszereket nem tisztem fejtegetni. De 10 év tanácsadói tapasztalat alapján egyértelműen azt látom, hogy nagyon sok álláskeresőnél az első és legfontosabb teendő volna, hogy felismerje és leküzdje a megfelelési kényszerét.
Hogyan?
Az első lépés: Gondolkodj el azon, hogy a fenti, megfelelési kényszerre utaló jelek, a fenti gondolatok mennyire jellemzőek rád. Próbáld elhelyezni magad egy skálán. Kérd ki akár a hozzád közel állók véleményét is. Ők sokszor jobban meg tudnak ítélni kívülről, mint te saját magadat belülről.
Második lépés: Ne hagyd, hogy a megfelelési kényszer irányítsa a döntéseidet. Ha nyomaszt a munkád, ha nem érzed jól magad egy munkahelyen, akkor kezdj el legalább körbenézni az álláspiacon.
Figyelem! Nem olyan általános Coelho okosságokról beszélek, mint „törj ki, kövesd az álmaid és valósítsd meg önmagad.”
Amit üzenni szeretnék ezzel a cikkel, és amire igenis biztatlak, hogy ha tartósan olyan munkakörben vagy, amiről tudod, érzed, hogy nem jó neked. Ahol azt érzed, hogy nem vagy a helyeden, mennél már tovább, mert unod, amit csinálsz, mert nem becsülnek meg, mert hülye a főnök, mert nincs előrelépési lehetőség. Vagy esetleg olyan pályán vagy, amit nem is igazán te szerettél volna… Akkor csak gondolkodj el azon, hogy mi lenne, ha végre nem ezt kéne csinálnod?
Megkerülhetetlen, hogy mindig minden váltásnál lesz egy bizonyos mértékű családi fék, és mindig lesz kockázat is. Minden váltásnak van kockázata, nehézsége, de ez ne akadályozzon abban, hogy legalább elkezdj gondolkodni rajta, és feltérképezd a lehetőségeidet. (Segítség az induláshoz a csütörtöki élő, ingyenes mini-tréningemen ›››)
Ne feledd: nem egyik napról a másikra kell eldöntened, hogy váltasz-e, és elhagyod-e a jelenlegi állásod!
De kezdj el állást keresni, tedd bele az energiát, csináld szisztematikusan, tedd rendszerben, hiszen ez a legfontosabb.
Menj el interjúkra, mérd fel a fizetési helyzetet, a lehetőségeket, hogy máshol mire számíthatsz. És ha kapsz olyan ajánlatot, ami minden szempontból megfelel, akkor majd ráérsz dönteni.
Egyszóval ne állj meg a nulladik lépésnél!
A munkahely nem olyan, mint egy házastársi kapcsolat. Itt lehet bátran flörtölni. Csak azzal ne rontsd el, hogy csak úgy ad hoc csinálod, mert úgy nincs értelme. A csütörtöki internetes mini-tréningemen többek között ahhoz adok neked pár azonnal használható, működő tippet, hogyan tudod rendszerben csinálni, kiszűrni és megtalálni a neked való állásokat. Regisztrálj az ingyenes előadásra, és kezdd el használni a Gerilla eszközöket te is ›››
Ne várd meg, amíg egy rossz állás teljesen bedarál…
Hozzászólások
Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!
A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.
Sztem nem a család a visszatartó erő, hanem az egy évre elegendő megtakarítás hiánya.
Ezt is meg kell tanulni.
Is-is. Két különböző stresszfaktorról van szó.
Az egyik az, amit Andris mondott a cikkben, hogy sok embernél van egy ilyen, tanult para, hogy validáltatni akarja magát a teljesítményén keresztül. Mi nem voltunk egy hű, de kőkemény versenyistálló család (meg is látszik a CV-men), de ettől még én is hajlamos vagyok erre. Is. Meg arra is, hogy közben az agyam másik rekeszében meg ott legyen az, hogy a kutyaúristenit, szerethetnének akkor is, ha épp nem látják hasznomat:)
A másik, amit te mondasz: a komoly egzisztenciális bizonytalanság, ami a legtöbb honfitársunk számára nem teljesen ismeretlen (azoknak se újdonság, akik ezt a részét tiszteletreméltóan menedzselik és például vállalkoznak, vagy száz éve megbecsült tagok/vezetők egy munkahelyen). Nekem is addig volt tartalékom, amíg volt egy stabil főállásom. Amióta az nincs, szaladok a meló, és vele a bevétel után. Most már legalább interjúra behívnak, meg továbbítják a CV-met cégen belül, ha van másik poszton üresedés. De visszatérve arra, amit írtál, az még rak az emberre egy plusz nyomást, ha minden elméletiséget nélkülözve frankón az életéért kell dolgoznia.