A 99%-os szabály, avagy hogyan lépj előre a karrieredben?
Az emberek egy jelentős része kizárólag azért jár be dolgozni, hogy fizetést kapjon. Tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki akar fejlődni, előre lépni, sőt, sokkal többen vannak akik úgy gondolják, hogy a munka, az csak munka, a főnök pedig az az ember, akivel mindig hadakozni kell a csapatban. Ez a cikk nem nekik szól.
Hogy lesz valakinek milliós fizetése 32 évesen?
Kedves, fiatal hölgy járt nálam nemrég konzultáción. Anita projektmenedzserként dolgozik egy multinál, ambiciózus, de azért nem rendel alá mindent a karrierjének
Zsenge kora ellenére rendkívül ügyesen menetel előre a szakmájában. Nem volt soha vezető, de hétszámjegyű fizetést, céges autót, éves bónuszt és gyakorlatilag minden irigylésre méltó juttatást elért már az életében, amiről mások – hasonlóan ügyes, okos szakemberek – még csak álmodni sem mernek.
Mi a titka? Hogy a fenébe érhet el valaki pár év alatt kb. mindent a karrierjében, míg mások (akár okosabb emberek) évekig, évtizedekig egyazon pozícióban, ugyanazzal a fizetéssel, ugyanazokkal a napi problémákkal és beosztott-főnök konfliktusokkal tengődnek?
Nézzük először is a szokásos válaszlehetőségeket!
- Talán azért, mert ügyfelem nő, csinosabb, ergo jobb esélyekkel is indul a karrierépítésben…
- Talán mert fiatal, független, nincs családja, könnyen váltogathatja a pozícióit, nincs igazi tétje a döntéseinek…
- Biztosan jól beszél angolul…
- Biztosan budapesti, vidéken ilyen a mesében sincsen…
- Jók a kapcsolatai, akit nem nyomnak előre, annak esélye sincsen…
- Ő százból az egy, akinek mindig szerencséje van az életben…
Tény, hogy Anita fiatal, tény, hogy tud angolul, és én nem állítom, hogy ezeknek az érveknek mind nem lehet szerepe egy karrierépítésben. De gyorsan hozzá is teszem a kérdést:
Te hány okos, csinos/fess, fiatal, angolul tudó, agilis szakembert ismersz, akinek NINCSENEK hasonló eredményei a szakmai életében?
Én rengeteget!
Ugye te is fel tudnál sorolni jó néhány nevet? Lehet, hogy saját magadat is megemlítenéd?
A valóság az, hogy aki karriert akar csinálni egy cégben, annak egészen más dolgokra kell odafigyelnie! Be kell tartani néhány íratlan szabályt, és tudom, hogy most sokak szemében nem leszek népszerű, de egyetértek a fent említett ügyfelemmel: mind közül az első és legfontosabb…
A 99%-os szabály
Ha előre akarsz lépni a karrieredben, akkor 99%-ig egyet kell értened a főnököddel!
Bevallom őszintén, ezt így életemben most először hallottam egy szakember szájából. Azonnal megütötte a fülemet, és olyannyira fontosnak tartom Anita konklúzióját, hogy a következő mondatok mindegyikét megfontolásra ajánlom neked is:
“Nem arról van szó András, hogy megalkuszom, és minden hülyeséget füttyszóra teljesítek. De ha a főnököm kér tőlem valamit, ami szerinte fontos, akkor nem fogok vele kakaskodni, nem fogom megkerülni, nem fogom szégyenben hagyni és kitúrni őt az állásából, mindenáron azt bizonygatva, hogy nekem jobb ötleteim vannak, én még az ő munkájához is jobban értek. Hanem biztos lehet benne, hogy azt a feladatot a legjobb tudásom szerint meg fogom csinálni, és olyan eredményeket szállítok, amik jobb színben fogják feltünteti őt is a cégvezetés előtt.”
A főnök szekere
Mielőtt bárki félreértené, ennek a cikknek nem az az üzenete, hogy tűrj és vesd alá magad minden ostobaságnak akkor is, ha hülye a főnököd. Ha emberileg nem jössz ki a főnököddel, ha nem ismer el, nem tud motiválni, semmilyen szempontból nem jó vezető, és szakmailag sem tudod egy fikarsznyit sem elfogadni őt, akkor lépj. Ne vesztegesd az időt! (Segítség a gyors váltáshoz itt ››)
De ha nem erről van szó, ha alapvetően nincs problémád a főnököddel, se a céggel, sőt, szeretnél egyről a kettőre jutni a cégednél, akkor fogadd meg a 99%-os szabályt!
Mindig a teljesítmény a legjobb taktika!
A teljesítmény márpedig az, amivel a főnököd is elbüszkélkedhet, ami neki is elismerést hoz, ami őt is kiemeli a vezetők közül.
Csak így érheted el azt, amit ügyfelem, hogy nem egy személyhez kötött, nyalizós kapcsolatrendszer juttat egyik pozícióból a másikba, hanem a céggel kapcsolatban elért kézzelfogható eredményeid, a jó hírneved, a munkához és céghez fűződő alázatod lesz az, ami bebiztosít téged az egyre jobb pozíciókba.
Menni előre, folyamatosan tanulni, csinálni a dolgod, és egy kicsit mindig a felettesed fejével gondolkodni
Ha röviden össze kell foglalni, akkor ez az a szemléletbeli különbség az, amit a sikeres karriert befutó embereknél látok.
Nagyon sokan, tényleg jó szakemberek, okos, tehetséges emberek elkövetik azt a hibát, hogy beosztottként is csak a maguk feje után mennek. Azokat az ügyeket nyomják, ami szerintük fontosak, nem a vezető szerint priorizálnak, a vezetőben kerékkötőt, ellenlábast, a “már megint kitalált valami hülyeséget” embert látnak.
Egyszer egyik ügyfelem pl. 2 hónapig szinte magához sem tért, mert nem tudta megemészteni, hogy egyik napról a másikra kirúgták, pedig elmondása szerint ő dolgozott legkeményebben a cégnél. Mint kiderült, valóban rengeteget dolgozott, csak épp nem azon, ami a cég és a felettese szerint adott pillanatban fontos volt…
A legfontosabb tanácsom tehát: dolgozz mindig úgy, mintha negyedévente/félévente meg kellene újíttatni a szerződésedet a főnököddel.
Tedd fel magadnak a kérdést: Kinek az agendáját, a prioritási listáját követem? A magamét vagy a vezetőmét? Mit teszek azért, hogy ami a vezetőmnek fontos, az elsők között meglegyen? Milyen visszajelzést kapnék a munkámra a főnökömtől, ha most értékelnének? Mi az a 4-5 mutatószám/eredmény, amit elsőként kérne számon rajtam a főnököm? Ha én lennék az ő helyében, mire lennék kíváncsi?
Ha ezekre a kérdésekre választ adsz, akkor azokra a dolgokra tudsz koncentrálni, amelyek tényleg számítanak az előmeneteledben.
Ha te úgy érzed, mindez megalkuvás lenne, akkor lehet, hogy számodra nem az alkalmazotti lét a legideálisabb – ez is könnyen előfordulhat. De ha hosszú távon szeretnél karriert építeni egy cégnél, szeretnél egyről a kettőre lépni egy szakterületen, akkor építsd be a munkavégzésedbe ezt az egyszerű szemléletet, és meglátod, sokkal könnyebben és gyorsabban fogsz előre lépdelni a ranglétrán, mint a többiek. Sok sikert kívánok neked ehhez!
Hozzászólások
Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!
A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.
Kedves András,
Lehet ez akár 100% os szabály is. E nélkül a szemlélet nélkül, bizony nincs karrier. Ezt középvezetőként mondom, aki az üllő és a kalapács között van.
A magyar munkakultúrában sajnos valahogy ott van, hogy a főnököt ki lehet csinálni. Lehet árulkodi róla a felettesénél, amit az adott felettes még komolyan is vehet. Szintén egy kultúrális beidegződés, hogy a főnök hülye, lehet utálni és róla mások előtt negatívan nyilatkozni. A baj azzal van, hogy az önfelmentés, mások hibáztatása és egyéb önbecsapó praktikák miatt az adott ember nem látja, hogy valójában a karrierje alatt vágja a fát. Ezek az emberek aztán életük végéig másokat hibáztatnak a saját kudarcaikért.
Szóval a beidegződésektől és a környezet negatív hatásától nehéz függetlenedni. Főképp bonyolult mondjuk negyven akárhány évesen bevallani, hogy a rossz, ami történt velem, az bizony főképp, vagy jelentős részben az én saram.
Hozzáteszem, hogy a konfliktusok nem fekete vagy fehér helyzetek. Velem is megtörtént, hogy a főnököm arra akart rábírni, hogy egy beosztottam teljesítmény értékelését rontsam le. Kettőjüknek korábban súlyos személyes konfliktusa volt, ami a főnököm tisztán látását befolyásolta. A beosztott kolléga teljesítmény értékelésénél pontról pontra írásban végig vettem az összes hibáját és végül objektivitásra törekedtem és nem húztam le, pedig én se kedveltem Őt. Erre válaszul az én teljesítmény értékelésembe került egyetlen egy mondat (a főnökömtől), ami az egész szakmai karrieremet csaknem tönkre tette. Végül nem így lett és a mese jól ért véget - idővel magasabb menedzser pozit nyertem el. Ennek ellenére a mai napig elgondolkodom, hogy mi az, amit másképp csinálnék, mi volt ebben a történetben az én saram. Az biztos, hogy az én kommunikációm gyenge volt, mert nem tudtam elfogadtatni az elvárásoktól eltérő döntésemet. Ez aztán egy sor konfliktus kezelési stratégia megtanulására és gyakorlására sarkallt.
Szóval, ha már beleállsz abba az egy % ba és elrontod, akkor ismerd be a hibád és tanulj belőle :-).
Kulturális. Így helyes.
Azt hiszem Veronika szépen összefoglalta. Bármennyire is jók a képességeid, iskoláid, stb ..többnyire jó időben, jó helyen kell lenned. Nekem is van 2 egyetemi végzettségem (az egyik ráadásul Angliából), 2 nyelven veszélek anyanyelvi szinten,másik 2 világnyelven C1 szinten, van kb. 24 év szakmai gyakorlatom de nettó 1000000 Ft havi fizetésem sohasem volt. Amikor felsővezető voltam egy közepes nagyságú külföldi cégnél állandóan a kapzsi tulajdonosok agyrémeit kellett hallgatnom és bólogatnom a fantasztikus ötleteikre, inkább továbbálltam egyszerűbb munkákra, ahol persze kevesebb pénz volt,de később rájön az ember, hogy a lelki nyugalma többet ér.
Kedves András,
Vannak részei a cikknek, amit teljes mértékben elfogadok, nyilván a közvetlen főnököd, aki leginkább (jó esetben) belelát a munkádba és segíteni, támogatni tud abban, hogy lépegess előre. Megéri alázatosnak lenni, támogatni őt, mindig ott lenni számára. DE! ehhez olyan főnök is kell, azaz inkább vezetőnek hívnám, aki a beosztottjait építeni akarja és nem pl. elnyomni. Sok főnök van, aki nem vezető, legibkább a maga feltörekvésével, előremenetelével törődik s az alkamazottjaival kevésbé...a generációs problémákat most meg sem említem, az egy külön esszé lenne....a mostani felsővezetők jó része 50es, akik még a hierarchia, félelembentartás, autokrácia eszköztárát hozzák legibkább magukkal ü magyarokról beszélek, külföldiek esetében ez nagyon más lehet...Plusz olyan munkahely is kell, ahol van tér és pénz az előremenetelre. Ezek ugye Anita esetében adottak, jó neki, főleg, ha még szereti is a munkáját.
Rengeteg emeber számára Magyarországon ezek a feltételek nem adottak! Milyen válsztása lehet egy szociológusnak, aki a Corvinuson, vagy ELTE-n végzett (nem rólam van szó) Beszélgettem többükkel, vagy marad kutatni és filléreket keres, de mindannyian kutatni sem tudnak maradni, vagy marad számára egy multi, ami sokukak baromi unalmas, egy jó kis payroll, finance, vagy HR munka, nem leszólni akarom, vannak, akiknek ezek a munkák érdekesek, de sokunknak nem annyira. Milyen lehetősége van egy képzőművésznek itthon? Egy művészettörténésznek, fizikusnak, biológusnak, és még sorolhatnám....ha nem szeretne elmenni egy gyógyszeripari céghez, vagy IT project managernek.... ezen kívül, lehet, hogy az ember talál olyan munkát, amit éppen szeret és nem multi, pl egy civil szervezetet, vagy a közszférát, ott meg éhan hal kb., de egy kutatóintézetnél is, ami egyre kevesebb van, főleg független, itthon...hiába szeretnék ők a fiatal tehetségeket alkamazni és hiába szeretnél te nekik dolgozni szívvel, lélekkel 250.000 Ftos nettó fizetésért doktori fokozattal, szégyen!
Szóval Anita esete szép és jó, de ahhoz egy olyan cégnél kell lenni, ahol van tér és pénz fejlődni, jó esetben a munkádat sem árt, ha szereted, az már nehezebb sok multis dolgozó számára és végül egy olyan vezető kell, aki tudatosan építi a csapatát, vezetőket nevel ki, ami meg, ahogy a sok multis ismerősöm körében látom, egy fehér holló.
Kedves András.
99 %-ig egyetértek egy módosítással. Ha nagyon nem értek egyet a főnökkel, az csakis a feladat megoldására vonatkozhat, nem pedig a feladatra.
A lényeg, hogy gondolkodjunk a felettesünk fejével.
Kedves András!
16 évet dolgoztam középvezetői munkakörben, és maximálisan egyet tudok érteni a cikkben foglaltakkal. És ez igaz a volt mind közvetlen beosztottaimmal való viszonyom, mind pedig a saját felettesemmel való kapcsolatom terén.
Ugyanakkor nagyon fontos tényleg kiemelni - ahogy a cikk is teszi - nem megalázkodni, megalkudni kell az 1% (vagy néha azért kicsit több :)) egyet nem értés esetén, hanem azt nézni, hogy ott fejlődési lehetőség van; a cégnek, az organizációnak, amiben dolgozunk, a termék a szolgáltatás kapcsán amit gyártunk/végzünk, és végül de nem utolsó sorban az embernek - nekem és a főnökömnek is. Az ellentétek, egyet nem értések és azok kezelése igen is lehet inspiráló, a kimenet pedig gyümölcsöző - "csak" a felek szándéka és egymásra figyelése szükséges hozzá.
Köszönettel és tisztelettel: Zsolt