Milyen a jó motivációslevél? Így írd meg!

Írta: Baráth András  |  2017. december 06.  |  c 6 hozzászólás

Egyre többet találkozom azzal a kérdéssel, hogy vajon szükség van-e manapság egyáltalán motivációs levélre? Érdemes-e vesződni vele, vagy a kutya se olvassa el őket? A rövid válaszom az, hogy igen, egyértelműen azt tapasztalom, hogy a sikeres állásszerzéshez bizony a motivációs levél is nagyban hozzá tud járulni. Miért és milyen módon? Kiderül az alábbi blogbejegyzésemből.

A cikk elolvasása kb. 6 percet vesz igénybe

Muszáj írni motivációs levelet?

A személyes konzultációk, valamint legtöbb tréningem előtt általában megkérem a résztvevőket, hogy küldjék el nekem önéletrajzukat és a legutóbb használt motivációs levelüket. Ilyenkor többnyire három eset szokott előfordulni:

  1. Van, aki egyáltalán nem tudja megfogalmazni még magának sem, hogy mi lehetne az adott állás kapcsán a motivációja. Azon túl, hogy szeretné eltartani a családját, és kifizetni a számláit, más motivációt nem igazán tud felhozni.

  2. A másik lehetőség, amikor valaki tudja ugyan a motivációit, ám általában csak olyan személyes készségeket emel ki a levelében, mint rendszerszemléletű gondolkodás vagy jó problémamegoldó képesség, anélkül, hogy ezeket alátámasztaná konkrét példákkal is.

  3. És a harmadik eshetőség – amivel újabban egyre többet találkozom- , hogy sok ember számára már önmagában az is kérdéses, hogy szükség van-e manapság egyáltalán motivációs levélre?!

Egyre többször kapok olyan kérdést, hogy fontos ez még? Muszáj írni motivációs levelet? Elolvassa egyáltalán bárki? És csak mindezek után jön az, hogy ja, hát egyébként fogalmam sincs, mit írhatnék bele…

A motivációs levél a figyelemfelkeltés eszköze

Ha esetleg benned is felmerült a fenti dilemma, azt tartsd mindig szem előtt, hogy a motivációs levél egyetlen célja az, hogy eljuttasson téged az állásinterjúig. Egy jól megírt motivációs levél mindössze ahhoz tud hozzásegíteni, hogy magadra vond a figyelmet, és megerősítsd az olvasóját (vagyis a munkaadót) abban, hogy veled találkoznia kell egy interjún is.

Fontos ez? Szerintem igen.

Jó, vagy nem jó, de a mai világban szinte minden arról szól, hogy mennyire tudod magadra vonni a figyelmet. Mennyire tudsz pár másodpercet elcsípni mások idejéből, és felkelteni a kíváncsiságukat. Az állásszerzésnél pontosan ezt a célt szolgálja a motivációs levél (és az önéletrajz is).

A kísérőlevélre tehát úgy tekints, mint egy marketing levélre, ami rólad szól. A legalkalmasabb eszköz arra, hogy megszólítsd a kiválasztást végző szakembert, vagy vezetőt, és egyúttal pozitív benyomást gyakorolj rá. Vagyis egy jól megírt motivációs levéllel akár komoly előnyhöz is juthatsz a kiválasztás során.

Ne ess át a ló túloldalára!

Van egy gyakori félreértés a motivációs levéllel kapcsolatban – arra kérlek, te ezt kerüld el – hiszen óriási tévedés, hogy a motivációs levélben a pályázónak a saját motivációiról kellene írnia. Persze, nagyon fontos az is, hogy téged mi motivál az adott állás megpályázása kapcsán, ezt az állásinterjún majd fel is fogják térképezni, de igazából az önéletrajzhoz mellékelt marketing levélnek NEM arról kell szólnia, hogy neked miért lesz jó, ha elnyered az állást.

Épp ellenkezőleg! Azt kell megvilágítani benne, hogy a munkáltatónak milyen előnye lesz abból, ha téged választ ki.

A motivációs levél tehát abban segít, hogy bebizonyítsd, alkalmas vagy a pozícióra, vagyis te egy kiváló jelölt vagy az állásra.

Nem ment ki a divatból!

Mindezek tükrében, és többéves tanácsadói tapasztalattal a hátam mögött, egyértelműen azt javaslom, hogy használd ki te is a motivációs levél adta lehetőségeket, és akkor is küldj kísérőlevelet, ha a munkáltató kifejezetten nem kéri a hirdetésben.

Való igaz, hogy a  személyzetisek többsége az önéletrajzokat olvassa el először, ám azt, hogy a jó önéletrajzok beküldői közül ki legyen az a 8-10 konkrét  jelölt, akiket be is hívnak állásinterjúra, az a motivációs levélen is múlik – már ha küldesz.

Így van ez akkor is, ha álláshirdetéseket pályázol meg, de még inkább akkor, ha  – követve a tanácsaimat – nem csupán álláshirdetésekre küldöd a pályázatodat, hanem közvetlenül is megkeresel cégeket.

Milyen a jó motivációs levél?

Most, hogy talán kicsit jobban érthető, hogy miért lehet hasznos fegyver a kezedben  a motivációs levél, néhány tipp, hogy hogyan is állj neki a megírásához. Ha mielőbb meg szeretnéd találni az új állásodat, akkor kérlek, fektess időt abba, hogy összeállítasz egy jól megfogalmazott, struktúrált és mindenek előtt cégre szabott motivációs levelet.

A gerilla motivációs levél három típusa

  • Emeld ki az eredményeidet és mindig támaszd alá példával!

Ha ugyanazon a területen szeretnél továbblépni, ahol eddig is dolgoztál, akkor bátran írj eredményorientált motivációs levelet, vagyis emeld ki már a kísérőlevélben az eddig elért eredményeidet, mutasd be őket konkrét példával, akár számokkal alátámasztva. Nem kell 8-10 eredményt megemlítened, bőven elég a 3-4 legfontosabbat kiemelned, és néhány sorban bemutatnod.

  • Emeld ki az erősségeidet!

Az is egy jó lehetőség, hogy a motivációs levélben sorra veszed a legfontosabb erősségeidet, mintha arra a kérdésre adnál választ, hogy miért érdemes engem választaniuk, vagy miért érzem magam alkalmasnak az adott állásra. Ezután foglald össze a legfontosabb előnyeidet 3-4 pontban. Itt arra célszerű figyelned, hogy elsősorban ne személyes készséget mutass be (pl. kitartó, csapatjátékos, elkötelezett, jó problémamegoldó képesség stb.) ezek helyett inkább a szaktudásodra, szakmai tapasztalatodra vonatkozó erősségeidet igyekezz bemutatni.  

  • Adj egy rövid összefoglalót a szakmai életutadról!

A motivációs levél harmadik hatékony típusa, a szakmai tapasztalat időrendi, vagy fordított időrendi bemutatása. Fordított kronologikus rendben felvázolva mutasd be a szakmai múltad legfontosabb állomásait, megvilágatva ezen keresztül is azt, hogy az összegyűjtött szakmai tudás miért tesz alkalmassá téged a kiválasztott állásra.

Remélem, hogy a cikk segítségével sikerült eloszlatnom benned is az esetleges  kételyt, hogy van-e értelme motivációs levelet írni 2017-ben. Ha pedig konkrét példákon keresztül azt is szeretnéd látni, hogy milyen egy ütős gerilla motivációs levél, az alábbi könyvet ajánlom figyelmedbe.

Ne feledd, az állásszerzés tanulható!

A szerzőről

Baráth András

Baráth András okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. András álmodta meg és hozta létre 2009-ben a Gerilla Önéletrajz Műhelyt azzal a céllal, hogy segítsen elhelyezkedni az álláskeresőknek az általa kidolgozott gerilla önéletrajz módszerek valamint a modern álláskeresési technikák segítségével. András a legjelentősebb szakmai szervezet, az Önéletrajzírók és Karriertanácsadók Nemzetközi Szövetségének (Professional Association of Resume Writers and Career Coaches) tagja, és vizsgázott szakértője. Büszke arra, hogy az elmúlt hét évben több ezer álláskereső talált új állást az általa tanított álláskeresési stratégiák segítségével.

Hozzászólások

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá a témához!

A hozzászóláshoz kérlek használj teljes nevet és várjuk kulturált hozzászólásaidat legyen az akár egyetértő, vagy akár kritikus.


Csóti Krisztina
2019. augusztus 7. szerda 14:10

Szia András!
A motivációs levél mindig is a "mumusaim" közé tartozott, de Te most új megvilágításba helyzeted a lényegét. Nagyon jó cikk!
Egyetlen kérdésem van a fentiekkel kapcsolatban:
Mi a különbség a 3. pontban bemutatott motivációs levél "stratégia" és az önéletrajz között? Mert ott is kronológiai sorrendben mutatom be a szakmai életutamat és tapasztalataimat....Miért ismételjem önmagam?

Válasz

Dani
2018. január 11. csütörtök 00:01

Kedves András!

Ügyes a kommentszekció!

Nem mellesleg a jó CL tartalmaz egy előnyös képet a pályázóról, az elérhető randevú időpontokat, és a jelentkező (indokolt esetben) titkos telefonszámát, hogy a személyes interjú minél előbb lebonyolódhasson!

Rágógumit feltétlenül vigyünk magunkkal!

Válasz

Barabás Tiborné
2017. december 7. csütörtök 13:46

Kedves András! Nagyon tetszik ez a tipusú állás . Szeretek az embereken segíteni , tanácsot adni , kommunikálni velük . Igazából el tudnék képzelni magamnak egy ilyen állást . Imádom a szervezői , megoldó feladatokat, a kapcsolat tartás is a kedvenceim közé tartozna .Egyetlen problémám van, hogy vidéki vagyok és nehezen tudnám megoldani a felutazást . Esetleg ha lenne valami olcsó szállás lehetőség! Köszönettel és Üdvözlettel: Katalin

Válasz

Gergely Péter
2017. december 7. csütörtök 12:39

Üdvözlöm!

Nagyon jó a blogbejegyzés, sok hasznos tanácsot, információt olvastam benne, köszönöm.

Az, hogy az emberek többsége nem fordít kellő időt önmaga menedzselésére az több dolog miatt is van:
Kevés az ilyen cégvezető, mint Ön. Olvastam az álláshirdetését melyben számomra egy nagyon jó munkahely képe lett kialakítva, amelyből szintén kevés van.
Sajnos a mai világban az emberek többsége nem egy jó munkahelyre jár, nem jó a légkör, nem jó a fizetés és még sorolhatnám.
A társadalmunk nem nyitott, nem pozitív, kevés a boldog ember, elég csak kimenni az utcára közlekedni gyalog, autóval vagy tömegközlekedéssel.
Ki kell mondani, hogy az emberek nagyobb része igénytelen saját magával szemben, a környezetével szemben és a munkájával szemben is. Az ilyenektől nem elvárható, hogy egy igényes, kidolgozott pályázatot adjon be.
A haveri ismerősi beprotezsálás mellett se menjünk el szó nélkül. Manapság az állások elsősorban így működnek, ha nincs senki akkor meghirdetik vagy kötelező jelleggel meg kell hirdetni amire már rég megvan a dolgozó, de a hirdetés ugye megvan, nem hiába nem válaszol senki a jelentkezőnek. Nem csodálkozom azon, hogy az emberek többsége csak kitölti a webes jelentkezési lapot és küldi mindenhova ahová csak tudja.
A munkaadók jó része nem embert keres, hanem robotot aki dolgozik rendíthetetlenül.

A másik oldal az Ön és a cége, és a többi hasonló munkahely, ahol emberek dolgoznak, és embereket keresnek. Nekik nem jó a droid, nem jó az igénytelen, silány pályázat. Sokan szeretnének ilyen helyeken dolgozni, de kevesen mernek tenni is érte,hogy a munkahelyük ilyen vagy olyan legyen. A miért az hosszabb kifejtés lenne.

Sok mindent kellene máshogy csinálni, a munkaadónak és a munkakeresőnek egyaránt. Nagyon remélem, hogy minél több emberben megfogalmazódik az, hogy próbáljon meg változni, változtatni először saját magán, aztán a környezetén és így tovább.

Üdvözlettel: Gergely Péter

Válasz

    B. Fór Andrea
    2017. december 30. szombat 02:15

    Kedves Péter!

    Jó érzéssel tölt el, ha bármikor belefutok egy ilyen hozzászólásba, mert amit leírt a társadalmunkról, és amit a sorok között is lehet olvasni, az betalált, de mégis sugárzik a szeretetteljesség soraiból.
    András pályafutását a kezdetektől látom, mivel pont akkor mondtam fel az egyetemen, mert már nem bírtam tovább. Utólag már tudom, hogy sokkal ésszerűbben kellett volna munkahelyet változtatnom, de ebből is tanultam.

    Azóta igen sok munkahelyem, és főnököm volt, bár mihez képest, mivel előtte csak kettő. Tehát 32 évet dolgoztam egy munkáltatónál, két intézetben.
    Lövésem sem volt miként kell önéletrajzot írni, vagy legalábbis igen kevés. Baráth András hírlevelei pedig csak jöttek, és még az akkor kolléganőm, egyben régi iskola-sporttársam is mondta, hogy mennyire jó, és neki is így sikerült megírni az önéletrajzot.

    Úgy gondolom, hogy ha kitartóak vagyunk, fejlesztjük a képességeinket, tudásunkat, akkor sikerül bármi amit eltervezünk. Menni kell előre, és a negatív dolgokat a lehetőleg kizárni az életünkből.

    Az emberek félnek, féltik a meglévő munkájukat, a megélhetésük végett, ami érthető. Viszont egyszer el kell jutni egy olyan pontra, hogy meglássuk, hogy több lábon kell állni a mostani világba, nem elég egyetlen munkahelyre bemenni "melegedni", és utána meg sírni.
    Persze, hogy ezt csináltam én is, de már jó néhány éve másképp gondolkodom, cselekszem.

    Annak idején is amikor én mondtam fel, mert majd bele fulladtam, hogy mi ment a munkahelyemen. Nem bírtam, mert az egészségem sokkal többet jelentett.

    Félnek az emberek, félnek változtatni.

    Már az vicces számomra, hogy az van kiírva, hogy "ha már elmúltál 40 éves"!
    Állandóan azt olvasni, hogy betöltetlen munkahelyek, de ennek nagy része már úgy gondolom, hogy kamu, és itt nem megyek bele semmilyen politikába, csak némi célzás.

    Hogy a viharba lenne valaki 40 évesen öreg egy munkához?
    Ha ezt olvassák, szajkózzák az emberek fejébe, fel is adják, és ...

    Nekem is volt, hogy elszakadt a cérna, és azt mondtam, nem érdekel elmegyek külföldre idős ápolásra.

    Aztán elmúlt az első mérgem, a fiam pedig megnyugtatott...

    Elmentem táppénzre.

    Visszamentem dolgozni, és folyamatosan figyeltem a hírleveleimet, és küldtem az önéletrajzokat.
    Visszamentem dolgozni 10 nap táppénz után, majd ismét táppénzre mentem.

    Nagyjából 40-50 helyre küldtem el az önéletrajzomat, és oda vettek fel, ahova elmentem jelentkezni személyesen is.
    Sőt!
    Ott szembesültem egy olyan ténnyel, hogy azt amit megpályáztam nagyjából biztosan nem kaphatom meg, mivel három fiatal pályázó már finisben van, de kaptam egy ajánlatot.
    Állandó éjszakás ápoló kollégiumban.
    Az interjúnak nevezhető beszélgetés a mostani főnökömmel olyan spontán volt, és én olyan spontán el is fogadtam az ajánlatot, hogy már kimenet telefonáltam az akkori munkahelyemre, hogy készítsék el a felmondó papírjaimat.
    Nem kaptak szikrát, olyan csend volt a telefonba.
    Ennek fél éve, és nem állítom, hogy ahol dolgozom tökéletes bért kapok, de van mivel kiegészítenem, a kollégákért mindent megér.
    Ilyen kollégáim nemigen voltak, és igaz az, ha jó a vezetés, akkor a munka is jól megy.
    A bérekről pedig nemigen tud mit tenni, ha nem olyan cég.
    Amúgy pedig, ez inkább hivatás, amit csak az ért meg, aki egészségügyben dolgozott már.
    Nehéz, de hálás feladat, főleg ha beteg gyermekek ápolásáról van szó. (autisták)
    Csodálatosak!
    Az első két hétben sok megható élményem volt, a nehéz megoldásokkal egyben, de megérte.

    Lassan nyugdíjba mehetek, és úgy döntöttem, hogy innen fogok, viszont tervezet van, és csinálom is, hogy ne butuljak, unatkozzam azt amit nagyon szeretek még, az írást.
    Tanulom, lehetőséget is kaptam.
    Még "Bocs Csinálta" vagyok, amit már egy politikustól megkaptam, elő becenevemet, amit azóta felvettem. :)
    A humor, a vidámság kell az embereknek, s egy jó főnök!

    Legyél boldog az életedben!

    Válasz

Zoli
2017. december 7. csütörtök 12:21

Hello Andras,

Ez egy fontos dolog, egyetertek. En pl egy nemzetkozi szervezetnel dolgozom es a belso allasoknal szinte csak a motivacios level marad hogy felhivd magadra a figyelmet.
Ez az egesz annyira lenyeges, hogy a training portalunkon kulon webinariumok vannak a temaban egy-egy un. compendium (evente ketszer tobb szaz pozit jelent vilagvege) elott.

Harom reszbol all a motivacios level es 1500-1500-1000 karaktert irhatsz. Eleg jol kell sulyozni es bizony csak a konkret peldak mukodnek.

Andras! A modszered mukodik a nagyvilagban, nekem tobbszor bejott az elmult ot evben. Miert nem jossz mar elo egy angol weblappal es szakmai anyagokkal?

Válasz

FONTOS A FEJLŐDÉS SZÁMODRA?
Lépj szintet a Karrier Hack módszer segítségével!
Ismerj meg egy újfajta karriertervezési módszertant, amellyel minden eddiginél gyorsabban érheted el karriercéljaidat! Végre tisztán láthatod, hogy mi az az értékes tudás, ami kiemel téged az álláspiacon.

  • Ha többet akarsz keresni,
  • Ha pályamódosítást szeretnél (esetleg állami szférából versenyszférába átevezni),
  • Ha érdekesebb munkát szeretnél,
  • Ha tanulni szeretnél, de nem feltétlenül tudod, hogy mit,
  • Ha szeretnéd kihasználni a digitális változásban rejlő lehetőségeket,
  • Ha jobb feltételekkel szeretnél dolgozni: több home office-szak, jobb fizetéssel, kiegyensúlyozottabb munka-magánélettel,
  • Vagy csak szeretnél egy normális bejelentett állást, ahol nem cseszeget a főnök…

akkor gyere és csatlakozz az ingyenes, élő, online előadásomhoz!
Karrier Hack előadás